Pár napot otthon voltam Budapesten. Egyik nap kimentem a budai hegyekbe - úton lenni, csöndben lenni, zarándokolni. Kontrasztos volt: az ember természetesen nem köszön mindenkinek, aki szembe jön vele a Széll Kálmán téren. De ha az erődben, útközben jön szembe valaki, mindenki köszön mindenkinek.

Úgy látszik, a természet közelsége, egy kis kivonulás személyesebbé teszi a világot - tömeg helyett személyekké alakulnak az emberek körülötted, arcokkal, üdvözlettel, istenképiséggel.

Budapest, kettes metró. Nagyjából 3 éves kisgyerek kérdése az anyukájához:

- Anya, Balatonfüred felé megyünk?

- Nem, hanem...

- Ez az M2 metró, az Örs vezér tere felé!

- hangzik fel a hangosbemondóból.

A kisgyerekre ránézve látszott, ő is érzi a minőségi különbséget a kettő között.

Húsvét előtt is, mi papok is elmegyünk gyónni, hogy ne csak a templom padjaiból szálljon fel a tiszta szívek imádsága, hanem a mi szánkból is. Én is ezt tettem a tegnapi napon, Nagyszombat délelőttjén. Elmentem ahhoz az atyához, akihez mindig szoktam járni gyónni, lehetőleg havonta legalább egy alkalommal. Megérkeztem hozzá, egy kis faluba, ahol lakik, ahol mindenki ismer mindenkit. Köszöntöttük egymást, majd így szólt - Gyere, igyunk egy kávét! Átmentünk a plébániával srégen szemben lévő presszóba.

Ahogy bementünk, egy ismerős, 35 év körüli fiatalemberrel találkozott, nevezzük most Leventének.

-Szervusz Levente, jövő héten ugye jössz olvasni a templomba? De jó téged látni, jól vagy?

-Hát atya, annyira nem, elég ...

Helyszín a Keleti pályaudvar. Mindkettő találó, nagyon különböző módokon.

A monasztikus szerzetesi hagyományban ismerős gondolat az összeszedettségre való törekvés. Ez sokszor azt jelentette, hogy az ember megpróbál szinte mindent kizárni, befelé figyelni, és így magát összeszedve Istenre irányítani. Nagy Szent Gergely pápa ezt nagyon jól megfogalmazza, mit is jelent számára az összedettség, és miért nehezen összeegyeztethető a lelkipásztori munkával:

Amikor még a monostorban éltem, meg tudtam tenni, hogy felesleges dolgot ne beszéljek, és lelkemet szinte állandóan imádságos összeszedettségben tartsam. Azóta azonban, hogy vállamra vettem, és szívügyemmé tettem a lelkipásztorság terhét, nem tudok tartósan összeszedett lenni, mert sok mindennel kell foglalkoznom.

Ettől eltérően, a kanonoki ...