Elég nagy kihagyás után írok újra - mentségemre szóljon, az elmúlt két hétben nem unatkoztam, volt programom meg dolgom bőven. Mondhatni elég változatos két hetem volt, mindenből kijutott: tanulásból, városnézegetésből, programokból.

Kezdjük a tanulással. Amivel mostanában az időm nagyrészét töltöttem, az tömény olvasás volt. Méghozzá egy középkori apácának, Bingeni Szent Hildegárdnak látomásai közül kellett egyet elolvasnom. Aki azt gondolná: mi az már, egy látomás ide vagy oda - az nagyon téved. Ennek a kedves egyháztanító-nőnek csak egy látomása a kritikai szövegkiadásban kicsit több mint 300 oldal! És mindez olaszul! Látomásból! This..... is..... Spartaaaaaaaaaaaaa!

Na de azért valahogy túlélem. Viszont a tanulás kapcsán írom ide, hogy az intézetünknek új koordinátora van. Eddig ugyanis egy német bencés vezette a szerzetesi intézetet, egy pár napja pedig megkapta egy lengyel filozófus, szintén bencés. De azért az előző fickót (akivel eddig heti négy óránk volt!) szerintem szépen elbúcsúztattuk. Volt egy kis fogadás: sütivel, rágcsálnivalóval; sőt, egy monteverginei bencés hozott az apátsága által készített brandyből is. Szóval elég jól sikerült az egész, mindenki jól érezte magát, mindenki egészségesen pirospozsgás arccal ment haza. Még csináltunk is egy közös képet is a távozó professzorral. Ő az a bencés, akinek a külseje valahol Herr Flick és Z. Kárpáti Dániel között van. Azt azért mindannyian kicsit sajnáljuk, hogy a továbbiakban nélkülöznünk kell az olyan mondatokat, mint a "hihetetlen hozzá-nem-értés", és a "most legszívesebben elpusztítanék valamit".

Balról jobbra: szenegáli bencés, dél-koreai bencés nővér, indiai kamalduli apáca, kínai oliventánus nővér, német bencés professzor, olasz bencés apáca, olasz bencés, francia trappista (fél fejjel), indiai bencés, német bencés, magyar premontrei, sri-lankai pap.

A tanulmányokkal kapcsolatban szintén újdonság, hogy a héten volt először megtartva az az óra, amely elméletileg október 9-én lett volna először. Itt elég lazán veszik ezeket a dolgokat, másfél hónap ide vagy oda, nem létkérdés. Cserébe viszont a professzor, aki tartja, tényleg nagy koponya. Az óra érdekes, izgalmas, szóval tényleg érdemes volt rá várni másfél hónapot. A témája a szír szerzetesség, a professzor pedig egy szórakoztató jelenség. Kicsit úgy néz ki, mint aki nem tudta, hogy farsangon mikulásnak vagy kéményseprőnek öltözzön, aztán végül úgy döntött, hogy mindkettőnek. Végül ez lett belőle:

Van egy másik új tanárunk is, aki a távozó német bencés Herr Flick óráit vette át: egy amerikai bencés. Nagyon kedves figura, egy igazi szórakozott professzor. Rögtön az első órán meggyűlt a baja a digitális táblával, de mikor megtanulta használni, és sikerült le is törölni amit szeretett volna, csak ennyit mondott: "Most úgy érzem magam, mint Harry Potter."

Itt a házban a dolgok nagyjából változatlanok. Talán az időszak legnagyobb történése az volt, hogy az egyik brazil beadta a két amerikai testvérnek, hogy Ő is és én is esténként a ház teraszán marihuánát szívunk, és ha kérnek, tud nekik is szerezni. A félreértések elkerülése végett, mielőtt még felháborodna valaki: a dolognak nincs semmi valóság alapja, a történet brazil testvérem élénk fantáziáját dicséri. Ráadásul onnan indult az egész, hogy elnevezte a spenótot (amit itt párolva eszünk, köretképpen, hála az indiai nővéreknek hetente kb. háromszor) marihuánának. De szegény amerikaiak azóta is abban a hitben élnek, hogy mi esténként a tetőre járunk füvezni. Először csak megpróbálták a brazilt lebeszélni, aki természetesen kötötte a nemlétező ebet a még kevésbé létező karóhoz. Aztán fel is jöttek a tetőre egy kötött sapkával(!), hogy abba összegyűjtsék a maradék marihuánát. Bár a brazil nem adta nekik oda a nem létező füvet, úgyhogy szegények a mai napig abban a hitben élnek mi ketten így pusztítjuk az agysejtjeinket. Bár ezen nem lepődök meg, miután egyikőjüknek háromszor kellett elmagyaráznom azt az egyszerű tényt, hogy az itt lakó egyik premontrei szerzetesi neve Leonard; de mivel ezt nem szereti használni, inkább a keresztnevén Ferencnek hívatja magát. Harmadik magyarázásra nagy nehezen megértette, és csak annyit mondott: Sai, sono americano e stupido ~ Tudod, én amerikai és buta vagyok.

Valami ilyesmi történhet a teraszunkon amerikai olvasatban, csak kicsit kevesebb hajjal

 Amit viszont elfelejtettem említeni, hogy a múlt hétvégén rekollekció volt a házban, ú. n. lelkinap. Egy osztrák pap tartotta, egész érdekes volt, bár kicsit semmitmondó. A ház elcsendesült egy napra, a szomszédomból is talán egy kicsit halkabban hallatszottak át a skype-olás hangjai. Azért feltöltök egy képet a csöndben imádkozó és sétáló házfőnökünkről. Nekem egy mondat jutott eszembe róla, amit még a (néhai) Sziárd testvér fogalmazott meg Csornán, "Csendélet" névvel. De magát a mondatot, most itt inkább nem írnám le :)

A bejegyzés elején írtam, hogy az elmúlt időszakban elég sokfelé mászkáltam is. Többek között megnéztem a VI. Pál pápa boldoggáavatásához kapcsolódó modern művészeti kiállítást (mentségemre szóljon, hogy ingyen volt). Elég izgalmas dolgokat lehetett látni, volt egy-két festmény még Dalítól és Chagall-tól is, VI. Pál pápának dedikálva. De volt egy kép, amelyik a maga nemében, a "naiv és ironikus" festészet kategória egyedüli indulójaként valószínűleg párját ritkítja (hogy ezzel az igen durva képzavarral éljek). Íme:

Fernando Botero: Út az ökumenikus zsinatra c. képe

A kép mellet olvasható leírás szerint a festmény 1972-ben készült, a II. Vatikáni Zsinattal kapcsolatban. Röviden és tömören: a képen láthatunk egy mai püspököt, aki gyalog, teljes harci díszben megy a zsinatra. Sőt, ha jobban megnézzük, láthatjuk: barmoktól jön és barmok közé megy. Ennek a festménynek a megfestéséhez és VI. Pál pápának ajándékozásához biztos, hogy pofa kellett. De ahhoz is, hogy ezt a Vatikánban közszemlére tegyék!

A másik mászkálásom Szent Pálhoz kötődött (a Szent Péter és Pál bazilikák felszentelésének ünnepén): egy délután meglátogattam a Falakon Kívüli Szent Pál bazilikát, és a Tre Fontane trappista apátságot. Mind a kettő Szent Pálhoz köthető, hiszen az előbbiben található a sírja és rabláncai; az utóbbi pedig vértanúságának (lefejezésének) a helyszíne. És bár a Szent Pál bazilika is nagyon impozáns és megható, nekem a személyes kedvencem mégis a Tre Fontane apátság. Igazi olyan hely, ahol mindenkinek könnyű imádkozni - valahogy az egész környezet hangulata olyan. Azért mutatok néhány képet róluk, amiket természetesen nem én készítettem, ezért szépek:

A Falakon Kívüli Szent Pál bazilika

Ez is az

Ez pedig Szent Pál sírja

Ez a csendre intő Szent Benedek jelzi, hogy a Tre Fontane apátságban lakó trappisták nem hívei a sok beszédnek

A Tre Fontatne apátsági templom kívülről

És belülről

Ráadásul, pont jó időben érkeztem meg a Tre Fontane apátságba, Szent Pál vértanúságának helyére. A képen is látható, hogy templom közepén van egy rács, ami mögé a látogatók nem mehetnek be. E mögött a rács mögött imádkoznak a trappisták (az egyház egyik legzártabb szerzetesrendje, akik itt Rómában eukaliptuszültetvényt művelnek - és igen, a sajtot is róluk nevezték el). Na mikor én odaértem, pár perccel este 6 előtt, pont akkor jött oda rácshoz egy idős trappista szerzetes, hogy kinyissa azoknak, akik szeretnének együtt imádkozni a szerzetesekkel. Úgyhogy még nekem is sikerült besurrannom, és így részt vehettem az esti közös imájukon is. Igazából nagyon nehéz visszaadni az egésznek a hangulatát - legyen annyi elég hogy tényleg nagyon szép és megható volt, a maga egyszerűségében és "finomságában". De az biztos, hogy maradandó élmény volt - lehet, hogy máskor is fogok erre járni este 6 óra környékén. :)

Akit pedig érdekel, itt egy 3 perces videó az itt lakókról és munkájukról, meg a végén arról, hogy hogyan is készítik az eukaliptuszlikőrt, minden koala kedvencét:

a www.abbaziatrefontane.it honlapon pedig még több infót és képet lehet a helyről találni

Végezetül pedig csak annyit, hogy ma voltam a Vatikánban, gyakorlatilag egész nap, és körbejártam az egészet - az olyan helyeket is, ahová az egyszerű látogató nem juthat be. De ez egy hosszú és másik történet, majd a következő bejegyzésben leírom!

p.s.: Valószínű, hogy a következőkben kéthetente fogom frissíteni a blogot (időhiány és egy kis lustaság miatt), de az új bejegyzést mindig kiteszem majd a facebookra is, hogy mindig látható legyen az új.