Ami igaz az igaz, az elmúlt időszakban nem vittem túlzásba a blogírást, de azért most igyekszem egy-két dolgot pótolni. A legutóbbi hetek nagyrészt a tanulásról, de főképp az írásról szóltak. Először is, túlestem életem első olasz-angol prédikációján. Egy vasárnapi misén volt, itt a generális házban: az itthon lévő papoknak, és az indiai nővéreknek. Nem volt hosszú, főleg, hogy kétszer mondtam el ugyanazt, más nyelven. De azért ne legyenek senkinek illúziói, annyira profi nem vagyok, hogy szabadon rittyentsek egy prédikációt akár olaszul, akár angolul. Leírtam mindent szórol szóra, és bíztam benne, hogy megértik. A prédikáció Keresztelő Szent Jánosról szólt, de elég sok minden előkerült benne - például a minimita szerzetesrend jelmondata is. Bár azt kell hogy mondjam, hogy a minimiták által gyártott sör, a Paulaner (a rendet Paolai Szent Ferenc alapította, innen a sör neve), híresebb mint az egész szerzetesrend.

A másik nagy megmérettetés volt számomra az a bizonyos Hildegárd szeminárium. Múlt pénteken ezen kellett egy előadást tartanom - usque 40 perc, meg powerpoint, természetesen olaszul. Hát, nem volt könnyű. Előtte való héten szó szerint reggeltől estig dolgoztam, a könyvtári lét örömeit és hátrányait is élvezhettem. De az mindenképpen segítség volt, hogy a könyvtárban muszáj az embernek a munkájával foglalkoznia. Így aztán egész időben befejeztem a munkát, megírtam a beadandót is a prof.nak, most éppen egy olasz apáca javítja ki nekem a nyelvtani hibákat, aztán pipa - ez lesz az első abszolvált kurzusom. A prezentáció egész jól sikerült, a tanár mondhatni megdícsért, bár azért a nyelvtani dolgokat szóvá tette Ő is. De legalább a vizsgaidőszakig hátralévő szemináriumokon már csak hédereznem kell a hátsó sorban (ami igazából a második padsor, mert hatan vagyunk a szemináriumon).

Miután letudtam ezeket a kötelező dolgokat, azért kicsit fellélegeztem, hiszen csak a "napi rutin" maradt az egyetemre - előre olvasni a kappadókiai atyáktól, meg pszichológiából. Úgyhogy ennek örömére elmentünk egy páran magyarok moziba, megnézni a Vatikáni Múzeumokról szóló 3D-s filmet. Én még nem jártam a Vatikáni Múzeumban, de ez a film nagy kedvet csinált hozzá. Azt kell hogy mondjam, hogy így szebb lehet, mint élőben. De mindenképpen nagyobban látja az ember, mint a múzeumban. De nagy élmény volt, ajánlom mindenkinek! Az hallottam, hogy Magyarországon is vetítik - érdemes megnézni, különösen 3D-ben. Itt a bemutatója:

A másik nagy program, amin részt vettem, az egy karácsonyi koncert volt. Ezt a programot minden évben megrendezik a Lateráni Bazilikában (tőlünk 20 perc séta), és minden évben az Római Egyházmegye hivatalos kórusa lép fel, Marco Frisina vezényletével, aki gyakorlatilag a Vatikán zenei igazgatója, meg mellesleg egy kedves figura. Ez a koncert bár komolyzenei, azért mégsem véresen komoly. Idén is sokminden helyet kapott benne, volt Adeste Fideles, de Jingle Bells, sőt a végén még egy kis tánc is. Szóval olyan olaszos volt az egész. Az egyik brazillal mentünk el ketten, gondoltuk, elég lesz egy fél órával korábban odaérni, hogy még legyen helyünk. Hát nem. Helyünk az nem volt, úgyhogy az idősebb Jakab apostol árnyékában állva a fal mellett hallgattuk végig a koncertet, ami olyan jó hangulatú volt, és még állva is élveztük. Aki egy kis kóstolót akar a koncertből, itt van mind a két óra videón:

Az életérzésért ajánlom mindenkinek az 1:19:35-től kezdődő éneket :)

Azt hiszem, az egyik bejegyzésben már írtam arról a ruandai papról, aki csak Hongrie-nak hív, vagy ha olyan kedve van Autriche-Hongrie -nak. Na, ez a jóember befejezte a doktoriját, és engem is meghívott a védésére az Urbaniana Egyetemre. A doktorijának a témája missziológia volt, a mű címe pedig valami ilyesmi: A bázisközösségek, mint pasztorális lehetőség a megújulásra a népirtás utáni Ruanda lelkipásztorkodásában. A védés elég érdekes volt, bár a második opponenes nem volt éppen barátságos, gyakorlatilag 20 percen keresztül szidta szegény ördögöt, és a végén hozzátette, hogy igazából egy jól megírt, koherens és alapos munka. A végén pedig ünnepélyesen doktorrá avatták, bár az eredményt nem mondták meg (itt az nem szokás). Utána volt valami kis fogadás is, de azon sajnos nem tudtam maradni, mert órám kezdődött az egyetemen. Úgyhogy az egyik amerikai premontreivel el indultunk hazafelé, esőben. Egyszer csak egy autó fékez le mellettünk és dudál ránk, majd a rendi ügyvivő a Vatikánban (prokurátor) és a generális apátunk vigyorog ki belőle, akik szintén ott voltak a védésen, csak valahogy ügyesen kisszlisszoltak a végén. Szóval elvittek mindkettőnket autóval, engem egészen az egyetem bejáratáig! Kicsit furcsán is éreztem magam, mikor kiszálltam az egyetem kapujában egy vatikáni rendszámú autóból, amit a prokurátor és a generális apát vezetett. Ilyen is van. Arról meg ne is beszéljünk, hogy a sofőrt olaszul autistanak hívják.:)

Apropó, a házban lakók. Azt vettem észre, hogy a házban az utóbbi időben elszaporodtak a Michael Jacksonok. Rossz az, aki rosszra gondol - én csak az öltözködésről beszélek. Az egyik francia származású papnak ugyanis gyakorlatilag mindennapos szokása, hogy nagyon paposan felöltözik: teljes körgalléros fekete papi ing, kifogástalan fekete öltöny, csillogó fekete cipő - na meg az elmaradhatatlan fehér zokni. De az elmúlt időszakban meghonosította ezt néhány más nemzetiségű között is. Én már csak azt várom, mikor kezdik el a moonwalkot...

Moonwalk

A másik izgalmas dolog amit megfigyeltem, az a vatikáni szemüvegdivat. Mert úgy tűnik ilyen is van. Egyre több római papon látom ugyanazt a stílusú szemüveget. Ami egy kicsit hasonlít Woody Allen szemüvegére, vagy inkább annak a típusnak a nagyapja, valami ilyesmi:

Íme a vatikáni szemüveg szubkultúra egyik fényes példája, a házban lakó premontrei püspök

A másik furcsa dolog, amit a házban megfigyeltem (kifejezetten az indiaiakon), az a legóemberke-haj. Az embernek az az érzése, hogy minden este egy pattintással leveszi a frizuráját, és odateszi az éjjeliszekrényre. Ja, és mielőtt még valaki meggyanústana, nem az irigység beszél belőlem... Vagy ha igen, akkor az én legóember-frizurám is ott pihen az éjjeliszekrényen, csak én nem szeretem hordani. :)

Ahogy közeledik a karácsony, itt a házban is igyekeztek az amerikaiak karácsonyi hangulatot varázsolni. Úgyhogy már két hete(!) egy hatalmas karácsonyfa fogad mindenkit a bejáratnál. És van egy másik is, a közösségi teremben. Az is kb. két hete érkezett, egy dobozban - természetesen műanyagból, ilyen konzerv-karácsonyfa. Egy kedd este a rektor odajött, hogy csinálni kéne valami rekreációt (közös esti kikapcsolódást), mondjuk kártyázni egyet. Bár tanulnom kellett volna, gondoltam egye fene lemegyek kártyázni. Le is mentünk még egy páran, de akkor már késő volt, kiderült hogy csapda. Kártya sehol, viszont az asztal közepén ott volt ezt a csoffadt műanyag karácsonyfa, aminek először ki kellett simogatni a műanyag ágait, aztán feldíszíteni. Meg kibogozni az égősort, meg kampót akasztani a díszekre, satöbbi. Kicsit illúzióromboló volt az egész december 10-én, főleg rekreáció helyett. Úgyhogy egy jó két órát ezzel bíbelődtünk, mondjuk nem a legnagyobb lelkesedéssel. De azért annak örülök, hogy nálunk a rendházban ez Tamás atya elidegeníthetetlen feladata, 24-én.

Azért az itteni nem ennyire gány, de hasonlít

A karácsonyi készület jegyében pedig, pár nappal ezelőtt volt egy kis karácsonyi műsor is a házban, amire minden nagyobb nemzet készült egy kis performansszal. Rögtön vacsora után volt az egész. Először az indiaiak énekeltek valamit, majd az amerikaiak, ezután pedig engem hívott ki a rektor. Ami önmagában egy szép gesztus, ha készültem volna valamivel. Ugyanis abban a hitben éltem, hogy csak a nagy nemzetek készítenek műsort, és én egyedüli magyarként békésen elszopogatok valami karácsonyi italt, és örülök a helyemen. Na, ez nem így történt. Volt 5-6 másodpercem kitalálni, hogy mi is legyen. Mivel a többiek is énekeltek, gondoltam én is énekelek valamit. De ha csak kiállok valami magyar karácsonyi dallal, ők meg hallgatnak, azért az elég snassz. Úgyhogy úgy döntöttem, a fennmaradt 3-4 másodpercben, hogy csak 2 sort tanítok meg nekik a Fel nagy örömre... karácsonyi énekből. Mi mást, mint az utolsó két sort: Egyszerű pásztor, jöjj közelebb / Nézd a te édes kisdededet.  Azt kell hogy mondjam, elég jól sikerült. Ezt a két sort hamar megtanultuk, a kisdededet pedig különösen nagy sikert aratott. Az is felmerült bennem, hogy a parafrázist tanítom meg nekik (Egyszemű pásztor, jöjj közelebb / Hadd nézzem meg az egy szemedet), de aztán nem volt képem hozzá. Majd jövőre!

Az egyszemű pásztor

A karácsonyi ünnepség egyébként jól sikerült, csináltam néhány képet is, amiket ebben a facebook albumban lehet megnézni:

https://www.facebook.com/bertalanopraem/media_set?set=a.830164560354989.1073741827.100000843573833&type=1&pnref=story És ugyanebben az albumban vannak azok a képek is, amelyeket egy római sétám alkalmával csináltam. Jó nézegetést - és remélem nemsokára már személyesen is tudok mindenkivel legalább egy kicsit beszélgetni. Holnap reggel indul a gépem Budapestre, este pedig már Csornán leszek. Addig is áldott karácsonyt mindenkinek, és boldog új esztendőt! Holnap pedig ebben lesz részem, csak nem driving hanem flying: