2015. már 08.

Zsidók, a szakáll meg a Vatikán - sok képpel!

írta: p.B
Zsidók, a szakáll meg a Vatikán - sok képpel!

Már többen nyaggattak az elmúlt napokban, hogy írjak már blogbejegyzést, mert az utolsót már elég régen írtam. Való igaz, tényleg így van. Úgyhogy most igyekszem bepótolni a lemaradást, legalább egy-két dolgot felvillantani az elmúlt heteimből.

Beindult a második félév - régi és új tanárokkal egyaránt. Ezt a félévet leginkább a történelem uralja... Míg az előző félévben nagyrészt szövegolvasós-elemzős óráim voltak, most inkább történelmi témájúak vannak: pl. Szerzetesség története a Tridenti Zsinat után, teológiatörténet, meg hasonlók. A szerzetességtörténetet tanító prof egy olasz, montecassinoi bencés - akitől már sokat tanultam. Elsősorban, hogy az olasz nyelvben a leggyakoribb kötőszókat: ecco (~íme, nos), és az appunto (~pontosan). Ezeket a szavakat ugyanis jóesetben minden harmadik mondatában használja a magyar ööööööööööööööö illetve izé szabatos fordításaként. Egy idő után kezd mulatságossá válni. De az óra egyébként izgalmas, ezt a kis apróságot leszámítva. A tankönyv egy pontosan 611 oldalas könyv, úgyhogy kezdhetem felkötni a gatyámat (és a habitusomat is...). De könnyen lehet, hogy mire befejezem a megtanulását, valahogy így fogok kinézni:

Apropó, a képről jutott eszembe! A legtöbben vagy látták már, vagy hallottak róla, de karácsony utántól egy kicsit megnövesztettem a szakállamat. De, nagyböjt előtt már meg is váltam tőle. Az egész igazából a tesómtól indult, aki megkért, hogy növesszem meg. Úgyhogy megtettem: impozáns (ezt a szót egy koreai bencés nővér használta rá!) vörös szakállat növesztettem, ami azért megosztotta a közvéleményt. Volt aki azt mondta, hogy milyen jó, miért nem növesztem tovább; volt aki pedig egyenesen borzasztónak nevezte. Még itt a rendházban is volt, aki azt mondta, hogy így sokkal vállalhatóbb a kinézetem (mármint szakállal), de volt aki Bartolomeo (Bertalan) helyett Barbolomeo-nak hívott egy ideig (barba = olaszul szakáll, de a barbone csövest jelent). De igazság szerint a végén már kezdtem megunni, hogy fésülgetni kell, meg reggel megigazítani. Nem vagyok ehhez szokva, a fésűm is csak közvetlenül a hajszárítóm és a hajvasalóm mellett tartom. (gyengébbek kedvéért: ezek közül egyik sincs a birtokomban, nagyjából 10 éve). De azért egy képet felteszek mementóul:

barba.jpg

A farsangi időszak itt Rómában is meg lett tartva, én is igyekeztem kivenni a részem belőle. Bár itt a rendházban nem nagyon volt semmi farsangi program. Annyiből állt a farsang, hogy húshagyókedden volt fagyi a vacsora után. De a római magyar egyháziaknak is volt egy farsangja, a Szent István házban. Elég jól sikerült, a Collegium Germanicum et Hungaricum növendékei adtak egy kis műsort, majd a ház rektora, Németh László atya tartott egy vetítést, a végén pedig kaptunk gulyáslevest. Ez után még tombola is volt, én nyertem egy az esztergomi bazilikáról szóló könyvet - ez ma már a rendház könyvtárát gazdagítja. :) Itt találkoztam két szalézi szerzetessel is, akik közül az egyik ismerte a mi János testvérünket is (akinek kőkemény szalézi gyökerei is vannak). Elég jól elbeszélgettünk, meg is hívtak magukhoz egy ebédre. Azt kell hogy mondjam, hogy szebb helyen laknak, mint mi. Egy régi trappista apátságban, nagy park közepén, állatokkal, focipályával, meg mindennel, ami csak kell. Ide teszek néhány fotót is a rendházukról:

Szóval ezúton is köszönöm a szalézi testvéreknek a finom ebédet és a meghívást!

Rómában tanuló magyar szalézi növendékek: Áron és Sanyi

Az elmúlt egy hónap egyébként eléggé az ebédmeghívásokról szólta számomra. Itt Rómában  általános gyakorlat, hogy az itt tanulók barátaikat, ismerőseiket meghívhatják ebére a saját kollégiumukba. Így hívtak meg engem is ebédre a Pápai Magyar Intézetbe, ahol összesen 9 Rómában tanuló magyar pap lakik. Előtte azonban elmentem a havonta egyszer esedékes vasárnapi magyar misére, a bolognaiak templomába. A szentmisét Harsányi Ottó ferences atya mutatta be, aki a ferencesek római egyetemén tanít erkölcsteológiát. A szentmise végén azonban, váratlanul, a házigazda atyának az az öltete támadt, hogy az új emberek, akik most vannak itt először, mutatkozzanak be. Ez még jó is lett volna, de én voltam egyedül új ember. Szóval bemutatkoztam - hirtelen felindulásból.

A mise után, a Római Magyar Akadémián (a Falconieri család egykori palotájában, aminek a második emeletén egyébként a Pápai Magyar Intézet is van - mellesleg itt is voltam egy körbevezetésen, képek ide kattintva) volt egy kis pogácsázás. Én éppen békésen pocságázgatok (na jó, és vörösbort kortyolgatok hozzá), amikor odajön hozzám egy 35-40 év körüli hölgy, hogy megismerem-e. Bevallom nagyon meglepődtem és megörültem, mert aki ezt kérdzete tőlem, az nem volt más, mint a gimnáziumi olasztanárom, Bartalis Mónika tanárnő. Mint kiderült, Ő a Magyar Akadémia igazgatójának a felesége, és már jópár éve itt élnek Rómában a férjével és 3 gyerekükkel. Mindenesetre, nagy öröm volt vele újra találkozni, pont 10 év után újra! Mai napig nagyrészt abból élek, amit tőle tanultam olaszul. :) Szóval kicsi nosztalgiáztunk is, ennek örömére itt a középiskolai tablóm, amin Ő is fenn van, jobbról a második sorban jobbról a harmadik. A szemfülesebbek pedig még engem is megtalálhatnak, de keresést mindenkinek a kalandvágyára bízom.

A tablóképhez pedig ide kell kattintani.

Szóval, a Pápai Magyar Intézetben elköltött nagyon finom ebéd után Kelemen atyán keresztül megismert családdal mentünk egy kört az Aventinuson, akikről kiderült, hogy már találkoztunk is, sőt, Tamás atyát különösen is ismerik, mivel a család egyik tagja Osliban a sekrestyés néni. Elég részletesen és nem túl szűkszavúan mutattam meg neki az Aventinust, de szerencsére túlélték. :)

Egy másik ebédmeghívást pedig én követtem el, amikor meghívtam Lucián atyát (a vatikáni lengyel-szlovák magyar nyelvű gyóntató minorita) és egy másik rendtársát (aki igazából csak bekéretőzött, de jó fej volt) a rendházunkba ebédelni. Kicsit körbe is néztünk a házban, főleg a tetőről, részt vettünk a zsolozsmán meg az ebéden, aztán haza is mentek. A látogatásuk pedig annyiba fájt nekik, hogy a rektor rögtön lecsapott a másik atyára (Padre Edoardo, alias "Edi"), hogy tartson majd nekünk egy nagyböjti bűnbánati liturgiát. Így járt.

ferencesek.jpg

Lucián és Edoardo minorita atyák

Érdekes volt az elmúlt hónap, ugyanis többször is jártam a Vatikánban. Egyszer, hála Fanea Józsi, szatmári egyházmegyés diakónusnak, láttam a Vatikáni Múzeumot vezetéssel. 9:22-kor jutottunk be, és 4 óra után valamivel jöttünk ki. Maratoni volt, de megérte - tényleg hatalmas élmény. De minimum egy nap. Meg lehetett nézni mindent, fényképezni is szabadott. A Sixtusi kápolnától az egyiptomi szarkofágokon át a pápai autók kiállításáig minden van itt. Elképesztő. Én csak néhány érdekes, vagy vicces képet csináltam az egészen kiváló minőségű mobilommal. Egyébként ide kattintva megtalálhatóak még más római képek is: egy római sétálgatásomról, valamint egy-két más eseményről is.

Ezen túl pedig szintén a Pápai Magyar Intézet papjaival voltunk a Vatikáni kertekben is, ahol még a pápát is láttuk messziről, amint éppen egy a Szent Péter téren tartott ünnepségre igyekezett a pápamobillal. Épp csak egyet odaintett, aztán robogott is el a Szent Péter térre. Bár a vatikáni rendőrség háromszor zavart odébb bennünket, de azért megoldottuk :)

A pápai autó startra kész. A pápa először kinézett az ablakon a függöny mögül, majd lejött és beszállt a kocsiba

A harmadik Vatikáni látogatás pedig a Szent Péter bazilikába volt, ahová a stációs misék kapcsán mentünk el a két brazillal koncelebrálni. A stációs mise egyébként azt jelenti, hogy a húsvéti készület jegyében nagyböjtben minden napra ki van jelölve egy templom, ahol a mise kicsit ünnepélyesebb, és hívek is elég szép számban zarándokolnak oda aznap. De az igazat megvallva, elég érdekes élmény volt misézni a Szent Péter bazilikában, közvetlenül a Catedra Petri alatt. Nagyon automatizált volt minden. Ahogy megérkeztünk 10-15 éves ministránsok lila reverendában és karingben rögtön hozták a vállkendőt, albát, cingulust, mindent. Akkor ott nagyon római katolikusnak éreztem magam. A mise is nagyon szervezett volt, szinte már túlszervezett. De volt egy sajátos hangulata. Szép-szép, de azért nem lett ott szívesen rajta minden nap. A mise végén elején és végén pedig megvolt a stáció is, azaz a körmentet. Körbementünk az egész szent Péter bazilikában (oda-vissza majdnem fél kilóméter!), a végén pedig egy erkélyről áldást adtak azzal a kendővel, amellyel Szent Veronika letörölte Jézus arcáról a vért a keresztúton. Mindent egybevetve, szép ünnepség volt. De azért utána a nagy ijedtségre való tekintettel elmentünk egyet pizzázni, egy palesztin család által vezetett olasz pizzázóba. :)

Ja, és majd elfelejtettem, hogy jártunk egy páran magyarok a zsidó negyedben is (Gergely atyánknak különös szeretettel ajánlom ezt a részt!), ahol részt vettünk egy körbevezetésen is, megnéztük a zsinagógát, és ettünk egy zsidó ebédet is (képek az akcióról ide kattintva): . Az itteni hagyományos római zsidó étel a sült articsóka, ami szerintem kicsit olyan, mintha nyersen az ember megsütne egy napraforgót, és aztán komótosan elropogtatná. Szóval szerintem nem jó. De ebben megoszlottak a vélemények - én azért ha arra kerül a sor, inkább mást választok az étlapról. Egyébként így néz ki az a bizonyos sült articsóka:

Most ennyi lenne, azért a jövőben igyekszem gyakrabban írni. Bár ezt mindig megígérem - de ki tudja, talán majd most :) Igaz, egy elég fontos esemény kimaradt - a Hamvazószerda, amikor majdnem kezet fogtam a pápával - de majd a legközelebbi blogban leírom részletesebbben.

 

Szólj hozzá

képek állatkert séta múzeum róma olaszok Vatikán Ferenc pápa collegio