Ahogy a legutóbb megígértem, jöjjön a beszámoló a pápával való váratlan majdnem-találkozásról! Az egész igazából a magyar farsangon kezdődött, aminek a végén Somorjai Ádám bencés atya ("a pápa magyarhangja", Vatikánban dolgozó magyar-ügyi szerzetes) autóval elhozott hazáig, mivel útbaesett a Sant'Anselmo felé, ahol lakik. Útközben beszélgettünk, hogy lehet, hogy másnap (hamvazószerdán) én is elmennék az Aventinus dombra, ahol a pápa a Szent Anzelm bazilikából gyalog vonul a Szent Szabina bazilikába - megnézni közelről az eseményeket. Mert hát ugye a szertartásokra való belépéshez jegy kell (ami egyébként ingyenes, csak jóval előre kell igényelni), ami nekem nincs. Este aztán ennyiben maradtunk. Másnap, hamvazószerdán, pedig éppen megyek fel a szobámba a böjtös ebéd után, mikoris érkezik egy sms 13:34-kor: "Van két jegyem a számodra". Rögtön fel is hívtam Ádám atyát, hogy ez pontosan mit is jelent. Mint kiderült, valakik nem vették át a jegyeket, ezért azok megmaradtak - Ő pedig, mint a Vatikánban dolgozó ember megkapta őket ajándékba. Úgyhogy Ádám atya 10 perccel(!) a telefonhívás után már ott is volt kocsival a rendházunknál, odaadta a jegyeket, majd ment a dolgára. Nekem pedig volt nagyjából másfél órám arra, hogy találjak valakit, akinek alkalmas az időpont. Ez sikerült, végülis Aradi Laci atyával (akivel együtt tanultunk egy kicsit teológiát a Sapientián, Budapesten) elmentünk.

Már az odaút is eléggé érdekes volt a számomra. Amikor megérkeztem, már minden le volt zárva, mivel nemsokára kezdődött a körmenet. Ezért egy teremtett lélek sem volt az utcán, csak a kordonok mögötti várakozók, meg a lezárt utcák. Az emberek, akik a misére jöttek a Szent Szabina bazilikába, mind az Aventinus domb másik oldaláról érkeztek. Szóval mikor megérkeztem a lezárt részhez, felmutattam a jegyemet, és minden gond nélkül be tudtam jutni a lezárt területre. Bevallom, kicsit furcsa érzés volt fehér reverendában végigvonulni azon az útvonalon, ahol 20 perccel később a pápa vonult végig nagyjából ugyanilyen viseletben. Különösképpen érdekes volt látni az emberek arcát, akik már teljes erőbedobással várták a pápat a kordonok mögött, sárga-fehér zászlókkal - és erre megérkeztem én, fehér ruhában és gyanúsan fiatalabban és kopaszabban mint a pápa: azon az útvonalon, ahol elvileg a pápának kellene vonulnia nemsokára. Azért bízom benne, hogy várakozók közül senki nem ment úgy haza, hogy "na anyjuk, mostmár láttuk a pápát, úgyhogy mehetünk haza".

A hamvaszószerdai mise elég szépen sikerült, a bazilika tényleg tele volt, tényleg csak jeggyel lehetett bejutni. Szóval ezúton is köszönöm Ádám atyának, hogy gondolt rám! Elég jó helyünk volt, közvetlenül a diplomáciai testületek mögött, egész közel ahhoz a folyosóhoz, ahol a pápa bevonult. De a nagy meglepetés igazából az volt, amikor a szertartás után a pápa eltűnt egy oldalkápolnában, majd kijött a nép közé barátkozni. Erre nem számított senki, elég nagy öröm lett úrra a népeken. Mi aránylag közel voltunk a folyosóhoz, ahol a pápa kivonult, így majdnem sikerült kezet fognunk a pápával, ami a képeken is látszik. De lényeg a lényeg, nem sokon múlott, na.

Ezen kívül pedig volt még egy alkalom, ahol majdnem sikerült "pacsiznom" a pápával. Itt Rómában minden évben szerveznek egy olyan kurzust, amely kifejezetten a gyóntatóknak szól: a gyónással kapcsolatban, annak az erkölcsi, lelki és jogi vonatkozásairól vannak előadások. Erre én is regisztráltam, és el is mentem meghallgattni az előadásokat. És azt kell mondjam, megérte. Tényleg egész érdekes és hasznos volt. A legjobb előadás egy huligán ferencesé volt, aki sebészből lett pap és szerzetes. Igazi izgága alak, folyton voltak kissé rebellis kiszólásai a "fejesek" felé, akik felől sokszor csak az egyre erősebb szuszmutolást lehetett hallani. Mindent egybevetve, huligán egy figura volt, ez talán a képről is látszik:

Valami ilyesmi lehetett az Endre atya által sokszor emlegetett "huligán pap"

Az egész rendezvény fővédnöke és szervezője egy nagyon vatikáni kinézetű lengyel figura volt. Mikor megérkeztem, Ő volt aki az ajtóban azzal fogadott, hogy: "Nézd, a Szentatya is megtisztelt bennünket a jelenlétével!" Erre csak annyit mondtam, hogy "Á, nem csak egy egyszerű premontrei". Mondjuk azért én is meglepődtem, amikor elkezdődtek az előadások, és az a figura ült középen, aki engem Szentatyának titulált. Egyébként egy jószándékú alak volt, az előadása is egész érdekes és hiteles volt, annak ellenére, hogy úgy nézett ki, mint a Terminátor bulldogja, vagy mint maga a Terminátor:

Emberünk épp kezet fog Ferenc pápával

Szóval, ennek a kurzusnak a keretében, az utolsó nap délelőttjén a résztvevők hivatalosak voltak egy pápai kihallgatásra is, ahol a pápa hozzánk is intézett egy beszédet. Na, itt még jobb helyre sikerült ülnöm, mint legutóbb, közvetlen a kordon mellé. De sajnos a pápa akkor nem volt sétálgatós kedvében, csak az első sorban ment végig kezetfogni, hosszában nem ment végig a folyosón, hanem elillant a művészbejárón keresztül. Akit érdekel a videóösszefoglalója az egésznek, belinkelem az videót is angol nyelven. Az igazán szemfülesek pedig kétszer még engem is kiszúrhatnak a videóban. Magyarul is készült beszámoló az eseményről, elolvasható ide kattintva.

Az elmúlt két hét említésre méltó eseménye, hogy Havassy Bálint atya tanácsára sikerült eljutnom Római Szent Franciska kolostorába, ami egy évben csak egy napra van nyitva: a szent ünnepén. Ekkor sem lehet bejutni az egész kolostorba, csak 2 szobába. De tényleg érdemes, nagyon szép dolgokat lehet látni - többek között egy tulajdonképpeni középkori képregényt a falakon. Erről csináltam egy pár fotót is, az egyiken a kedvenc brazilunkkal. Az egyik képet csak így interpretálta: "A baseballosat mindenképpen fotózd le!" Lehet találgatni, hogy melyik képre gondolhatott! ;)

De a kolostorokon kívül az elmúlt időszakban voltunk egy páran néhány (szigorúan ingyenes!) koncerten. A legemlékezetesebb a flamandok nemzeti templombán volt. A templom nagyjából 100 m2 összesen, de minden hónapban vannak benne barokk zenei koncertek. Mivel a házban lakik egy flamand (belga) is, ezért Ő felbújtott minket, hogy menjünk el, mert izgalmas lesz, mivel egy sopranista fog énekelni, és lesznek barokk hangszerek hozzá (csemballó, lant, stb...). Tényleg érdekesnek hangzott. De aztán az odaúton valami szöget ütött a fejünkben. Ugyanis a szoprán énekesnő olaszul soprano. De akkor ki a sopranista? Végül kisilabizáltuk: olyan férfi, aki női szoprán hangon énekel. És bingó, a koncert erről szólt. Egy kissé feminín férfi egész este női szoprán hangon énekelt, női viselkedésre írt darabokat. Sőt, nem csak énekelte, hanem el is játszotta (mimikával, gesztikulációval, stb.) az énekeket. Kicsit furcsán éreztem magam, főleg hogy ebben a szobányi templomban ott ültünk tőle 4 méterre, heten fehér szerzetesi habitusban. A zene egyébként jó volt, csukott szemmel egész jól szólt. Akit érdekel, minden koncertől készült videó, a bátrabbak itt megnézhetik:

Az egész koncert pedig ide kattintva érhető el

Kicsit más témára evezve, az iskola megy a maga útján, idő közben beindult az új óra is, aminek az előadója most érkezett meg Németországból: egy német bencés apáca, a bencés reguláról tart előadást. A kurzus egyébként kötelező mindenkinek, a nem bencéseknek is. Viszont ez a kedves apáca két kurzust tart, amiből csak egy a kötelező. Úgyhogy én csak egy kurzust vettem fel a kettőből, és szabadon választhatónak egy másikat választottam. Mikor ezt mondtam neki, meg hogy nem vagyok bencés, de azért 5 évig minden nap hallgattam a bencés regulából a részleteket (Bencés tanulmányi ház, Szent Szabina Kápolna!), szóval azért nem indulok az esélytelenek teljes nyugalmával a kurzusnak. Erre csak elmosolyodott, és annak mondott: Beh, padre, buona fortuna ~ Hát, atya, sok szerencsét. Na, azért ekkor egy kicsit megijedtem. Pedig a nővér tényleg kedves, mert az egyetemen az Ő képével reklámozzák a teológiai képzést:

Az viszont nem csoda, hogy nem a jegyzetéből vettek részleteket a reklámhoz. Mikor megkaptam, azt hittem rosszul látok. A jegyzet ugyanis annyira német, hogy ennél németebb nem is lehetne. Mármint nem a nyelve, hanem az egész mentalitása. Bemásolok egy részletet belőle - nyelvtudás nem nagyon szükséges hozzá. És nem rosszindulatú vagyok, tényleg az EGÉSZ jegyzet ilyen:

Egy másik dolog, ami már régóta bennem van, és nagyon jellemző az olaszokra: a San Remo-i zenei fesztivál. Ez tulajdonképpen az olaszok eurovíziós dalfesztiválja, elég nagy népszerűségnek örvend, három napon keresztül minden este ez ment a tévében, az olaszok is szavaztak ezerrel erre a showra. Én csak egy napot néztem belőle végig, az utolsót, mégiscsak legyen valami fogalmam az egészről. Hát, azt kell mondjam, az otthoni tehetségkutatós - zenei fesztiválos - stb... műsorokban százszor profibbak vagyunk. A műsorvezető mindenféle fülhallgató nélkül össze-vissza keverte a programokat. Volt, hogy egyszerűen rossz továbbjutót mondott be, vagy nem érkezett meg (két-három alkalommal), akit felkonferált. Volt, hogy azt mondta, hogy nem tudom mi következik, úgyhogy mesélek egy érdekes történetet. Szóval sokminden jellemző volt rá, csak a németes pontosság nem. De azért szórakoztató volt. A dalokról szólva: érzelemcunami. Az összes dalban annyi érzelem (érzelgősség?) volt, hogy az embernek szinte kedve támadt beszerezni egy rózsaszín pudlikutyát. Mindenki szerelmes vagy nosztalgikus hangulatban volt, vagy nagyon hiányzott neki a szerelme, vagy nagyon örült, hogy ott van vele. Nagyjából erről szólt az összes szám. Azt például a mai napig nem tudom eldönteni, hogy a nyertes szám (Grande amore ~ Nagy szerelem) klippje paródia-e, vagy komoly? A Ghost filmtől a Pókemberen keresztül minden romatikus jelentetet belezsúfoltak. Végül aztán ez a szám megy az Euróvíziós dalfesztiválra is. Én mondjuk azt hittem, hogy ennek a zenei stílusnak a csillaga legalább tíz éve leáldozott, de úgy látszik az érzelemcunami soha nem megy ki a divatból.

Kattintással csak óvatosan - könnyen rózsaszínné változhat és képenyő, majd elolvad a gyönyörűségtől ;)

Ami viszont nagyon érdekes volt az egész San Remo-i fesztiválban, hogy volt azért volt mondanivalója is. Ugyanis nemcsak zenék voltak, hanem néha interjúk és stand-up comedy is. Azaz néha meghívott vendégek szórakoztattak érdekes történetekkel, és néha bölcsességekkel a nézőket. Érdekes volt látni, amikor a korrupcióról beszéltek, a végén pedig a humorita ezt mondta: Oké, korrupció van, ezt lehet egy darabig csinálni. De aztán egyszer vége lesz mindennek, és akkor majd odafönt kell ezzel elszámolni... Szóval egy jópárszor bevonták Istent is dologba, ami lehet az olasz mentalitás sajátja. De az egész hozzáállás szimpatikus volt, még ha a kérdés sokkal bonyolultabb is ennél. Szóval az olaszok nem tudnak kivetkőzni önmagukból. A másik ilyen pillanat az volt, amikor a meghívott Conchita Wursttól (a szakállas "nő", aki megnyerte tavaly az Eurovíziós dalfesztivált; aki nem ismeri, örüljön neki!) a műsorvezető azt kérdezte: Te Tom(!), szerinted a szakállad segített abban, hogy megnyerd az Eurovíziót? Majd amikor odainvitálták az egyik olasz énekesnőt, aki tavalyi indulója volt az egész fesztiválnak (tehát együtt versenyeztek a legutóbbi alkalommal) az arcára kiült az undor, amikor bájolognia kellett (volna) a meghívott előadóval. Szóval azért az olaszok valahol mélyen belül elég rendben vannak, még ha kívülről sokszor kaotikusnak is tűnik a helyzet. (Az egészhez még csak annyit, hogy amikor megkérdezték a műsorvezetőt egy sajtórendezvényen, hogy mit gondol Conchita Wurstról, zavarba jött, és csak annyit mondott: "Hogy egy nagy embertől idézzek: Ki vagyok én, hogy megítéljem?" Az újságírók megtapsolták...)

És hogy a végén még egy kicsit iskolás témával zárjam a dolgot, már azért egy kicsit itt is lehet érezni a félév végét - itt már mindenki várja, hogy hazautazhasson (Indiába, Afrikába, stb.). És ugyebár van a házban egy belga is, aki csak egy évig van itt, utána hazamegy a saját apátságába. Na, Ő egyre jobban érzi és várja a "szabadulását", ebből pedig az következik, hogy egyre többet trollkodik, gyakorlatilag mindenkivel. Legutóbb itt volt egy amerikai apát (igen, a Narancsvidékről) pár napra. Ő pedig úgy gondolta, elmesél neki egy viccet. Azóta ezt a viccet boldog-boldogtalannak meséli, de az amerikai apát esetében, aki egy kicsit távolságtartó ember, különösképpen jól vette ki magát. A vicc pedig így szól:

Hogy hívják azt az embert, aki két nyelven beszél? Bilinguish

És aki három nyelven beszél? Trilinguish?

És aki több mint három nyelven beszél? Polyglott

És aki csak egy nyelven beszél? Amerikai.

Az amerikai apát nem nevetett, viszont kedves belga troll barátunk láthatóan nagyon jól érezte magát.

Igazság szerint mára ennyit gondoltam, úgyis hosszabb lett, mint terveztem. Viszont ígérem, a következő alkalommal írok kicsit az itteni kakasokról is. Ja, húsvétkor pedig már Csornán/Budapesten leszek, remélem minél többekkel tudok találkozni! Szóval a következő blog majd húsvét után, addig is Áldott húsvétot mindenkinek!