Szó mi szó, igen régen nem írtam. Ennek persze több oka is van (tudom, mindig csak a kifogások). De mindenre van magyarázat! Az első magyarázat a húsvét. Húsvét környéken sajnos csak elég keveset tudtam itthon lenni, mivel húsvéthétfőn reggel már indultam is vissza Rómába, szombathelyi gimnáziumunk tanáraival. Az út élményekben igencsak bőséges volt, rengeteg mindent láttunk. Mivel igyekszem poll.correct lenni, csak annyit írok, hogy az idegenvezető asszony emléke biztos mindenkit elkísér még egy darabig. De minden egybevetve, hála Istennek az út szépen sikerült, sok minden sikerült megnézni. A tanári kar ellátogatott a generális házunkba is, ahol a generális apát fogadott bennünket: kicsit imádkoztunk, énekeltünk, és megkaptuk az áldását - jó zarándokhoz méltóan. Kép rengeteg készült, én most ide csak egyet teszek be, a csoportképet. A többi képet és a programot mindenki megnézheti a saját szakállára ide kattintva.

A másik ok (természetesen a lustaságon túl), ami miatt nem nagyon írtam, az két intenzív kurzus volt. Ez azt jelenti, hogy nagyjából egy hónapig (húsvét utántól múlt hét csütörtökig) átlag napi 4-6 órám volt ugyanazzal a professzorral, aki csak egy hónapra érkezett megtartani ezeket a kurzusokat. Igazság szerint csak egyet tartott volna, de egy másik prof kidőlt a sorból, ezért az Ő nyakába sózták a másik kurzust is. Az egyik kurzus a szentföldi szerzetességről szólt, a másik pedig a sivatagi atyák mondásairól. Azt kell hogy mondjam, hogy mind a két kurzus nagyon színvonalas és jó volt. Úgyhogy a nápolyi nővér (akivel együtt tanulok) meg is állapította: "A magyarok a legfelkészültebbek itt az egyetemen!" Merthogy az egészben a slusszpoén, hogy ezeket a tömbösített órákat Izsák atya tartotta Bakonybélből, aki néhány évvel ezelőtt ugyanezen a szakon doktorált. Mivel a koreai nővér a kedvenc tanáraival mindig készít csoportképet, ezért erről az óráról is készült egy, de ezt eddig még nem küldte el nekem. De a lényegre térve, mindkét tárgyból megvolt a vizsga múlt hét szerdán és csütörtökön, úgyhogy két tantárgyam már megvan a félévben.

De azért a tanulás mellett volt idő a magyarok kalandozásaira is bőven. Az elmúlt időszak legjelentősebb kirándulása Assisi volt. Röviden összefoglalva: azt kell mondjam, Assisi hat az emberre. Mindenkire. Nagyon szép hangulata van az egész városnak. Ahogy egymás után végigjártuk Szent Ferenc életének a helyeit, mindenhol egy kicsit talán megéreztünk valamit a ferences lelkiségből. Nekem különösen a San Damiano-i kolostor tetszett, amit először újított fel életében, ahol Szent Klára meghalt, és ahol az a híres ferences kereszt található. Ez:

A San Damianoi kereszt - ma az eredeti helyen egy másolat van

A San Damiano-i kolostor kerengője

Ja, és mielőtt elfelejteném, a nap elég izgalmasan indult! Egyszer csak a vonaton arra lettünk figyelmesek, hogy olyan furán égett szag van - mintha valaki a vécében sutyiba műanyagpoharakat pöffentene el. Aztán a szagot először egy kínai nő követte, aki elrohant mellettünk kínaiul üvöltözve. Maga után egy bőröndöt húzott, futott, üvöltött, és a bőröndjéből egy gázgyújtó állt ki. Először nem nagyon tudtuk mire vélni az egészet, de aztán kiderült, miért szaladt és üvöltött szerencsétlen: tűz van a vonaton. A mi vagonunk is szép lassan megtelt füsttel, a vonat pedig megállt. Hol máshol, mint egy híd közepén. Alattunk a mélység, mellettünk egy másik sínpár, amin elszáguldottak a nagysebességű vonatok, meg a két korlát. Ja, meg mi és a füst. Egy kis idő után érkezett a kalauz, és átterelt minket egy másik kocsiba. Aztán komótosan leszállt, hóna alatt egy poroltót cipelve, és odament az egyik vagon végéhez, és egy jó darabig fújta a szert a poroltóból. Eltelt még 4-5 perc, aztán a vonat továbbindult - mintha mi sem történt volna. Aztán visszatért a tűzoltó-kalauz barátunk, aki megnyugtatott minket, hogy semmi komolyabb nem történt, csak az induláskor behúzva maradt egy fék, és az egyik kerék kezdett el füstölni. Azért abba ijesztő volt belegondolni, hogy 35 percet simán eljöttünk behúzott fékkel. Na mindegy, végülis épségben megérkeztünk Assisibe, egy csekély háromnegyed órás késéssel. De ennyi még akkor is belefért volna, ha nincs tűz a vonaton.

Életkép a füstből

Összezsúfolva, várjuk a hogyan továbbot. De az arcok sokmindent elárulnak a hozzáállásról :)

Assisin túl a második nagy magyar kalandozás volt egy kicsit kisebb csapattal, Somorjai Ádám atya jóvoltából Casamari - Alatri - Subiaco - Tivoli. Röviden összefoglalva: egy autóval egész nap bejártuk ezeket a helyeket. Casamari egy gyönyörű ciszterci apátság. Olyan, mint ahogy egy tisztességes ciszterci apátságnak ki kellett néznie a középkorban. Kicsit hasonlít Bélapátfalvára, csak itt megmaradt a monostor is, és élnek benne szerzetesek. Ez volt az a hely, ahol szegény Ádám atyát többször is helyi erőnek nézték: először megkérdezték, hogy püspök-e, majd azt hogy hol a mosdó, hogy meddig van nyitva az épület, hol az ajándékbolt, végül pedig azt, hogy lehet egy kutyát bevinni az apátságba. Aki ismeri Ádám atyát, sejtheti, hogy ezeket a kérdéseket kissé megrökönyödve fogadta, de mindegyikre válaszolt - legtöbbször az univerzális "Non lo so"-van, amit annyit tesz, hogy nem tudom. Utána Alatriban álltunk meg ebédelni, majd a várost is megnéztük. Az egész nem egy nagy durranás, kismillió ilyen van Olaszországban. De a hangulata azért szép volt. Utána következett Subiaco, ahol Szent Benedek remetéskedett, mielőtt megalapította volna első monostorát Monte Cassinon. Gyönyörű hely, nem csodálom, hogy ezt a helyet választotta remeteségnek. Én is biztos, hogy simán ellennék egy jó darabig csak azzal, hogy ülök és a tájat nézem. Persze, a tájon túl az épület is fantasztikus - kicsit olyan, mint Assisi kicsiben. A bencések is kedvesek voltak velünk. Az egész kirándulásról itt egy album is, hátha egy kicsit segít beleélni magát mindenkinek a Casamari és Subiaco élménybe:

A magyar kalandozásokhoz tartozik még egy harmadik kirándulás is, amikor az ún. Borgo városrészt jártuk körbe Vértesaljai László jezsuita atya (aki jelenleg a Vatikáni Rádiónál dolgozik) vezetésével. Ez gyakorlatilag a Szent Péter Bazilika közvetlen közelét jelenti. Amit kiemelnék belőle, hogy a végén bemehettünk a jezsuita rend főhadiszállására is. A jezsuiták ma az Egyház legnépesebb szerzetesrendje, több mint 20 ezer jezsuita van világszerte. Talán ezért hívják az elöljárójukat "fekete pápának". Aminek az eredete annyi, hogy fekete reverendát hord, nem kell semmi okkult vagy titkos dologra gondolni. Bár vele nem találkoztunk (jelenleg egy spanyol atya, ha jól emlékszem), de a kápolnájukba bejutottunk. A kápolna mozaikképe tényleg nagyon szép, ugyanaz a szlovén jezsuita atya csinálta, aki az új Mátraverebély-Szentkúti oltár mozaikjait is. A mozaikon elrejtett egy kis trollkodást is, de ezt csak azok találják majd meg, akik a galériát is végignézik ;)

Az utolsó kirándulás az elmúlt másfél hónapban a kollégiumi kirándulás volt, amikor egy közeli természeti szépséget mentünk el megnézni, az ún. Márvány-vízeséseket. Tényleg nagyon szépek voltak. Egy 3/4 órás hegymenettel el is lehetett érni a kiindulási helyükre, ahonnan elég szép kilátás tárult az ember szeme elé.

A vízesésektől pedig Greccióba mentünk tovább, ahol a hagyomány szerint Szent Ferenc az első betlehemet építette. Nagyon meghitt hely, itt egész évben karácsony van. Itt volt egy szentmise is, ami sajnos nem lett a legjobban kitalálva. Ugyanis közvetlenül az ebéd után következett, ahol igen finom és könnyű olasz vörösbort szolgáltak fel. Így a csapatból sokan párás tekintettel ültek a padokban - nagyrészt nem a meghatódottságtól. Utána körülnéztünk a templomban és a rendházban, valamint az egész évben nyitva tartó betlehem-kiállításon. Maga a hely gyönyörű, azért Szent Ferenc tudta, hogy hol kell fontos dolgokat elkövetnie. A hangulatról pedig csak annyit, hogy el lehet képzelni, hogy milyen lehetett, ha már az odaúton (még a bor előtt!) sikerült ezt a képet elkövetnem:

Greccióról pedig itt van néhány fénykép, csak hogy könnyebb legyen elképzelni:

A magyarok kalandozásairól nagyjából ennyit gondoltam :) Egyébként, az olaszok azóta sem változtak, még most is szokom az életmódjukat, mentalitásukat. Mivel nem szeretnék már túl sokat írni, inkább csak címszavakban megpendítenék egy két gondolatot:

- a kakasunk igazi (előre is bocsánatot kérek a szóért) szófosó. Egyfolytában kukorékol. Én a budai fejemmel az gondoltam volna, hogy reggel kicsit óbégat, és annyi. De ez nem - igazi olasz módjára egész nap nyomja. Nagy átlagban 3 percenként rikoltja el magát, mondjuk reggel öttől este hétig. Ha lennének kezei, igazi olaszhoz méltóan gesztikulálni is. Sokszor megfordult a napokban ez a kép a fejemben az óraátállításról, amit sajnos nem találtam meg. A képen egy fickó látható, amint izomban fenékbe rúg egy kakast, és csak ennyi van aláírva: Óraátállítás. :)

- tipikus olasz eset: az egyik órán simán beszélt egymáshoz egyszerre(!) a nápolyi nővér diáktársam, meg egy olasz bencés. Az egyik kérdezett volna, a másik már válaszolt is volna, csak a két esemény között nem volt időbeli eltolódás. És egy percig beszéltek egyszerre! 

- egyszer habitusban mentem valahova az utcán, egy öreg, igazi maffiózónak kinéző fickó megálltíott egy étteremből kijőve: E, padre, un peccato di gola? - Ó, pádre, nem akar a torkosság bűnébe esni?

- ez a kép pedig magáért beszél. Alatriban készült, egy helyi szentnek a sírjáról. Címe: A szentsír-őr-majom.

Hogy került oda, miért maradt ott, ki lehetett, azt mindenkinek a fantáziájára bízom. Legközelebb azért igyekszem kicsit gyakrabban írni - bár most érkezett el a beadandók ideje. Nem baj, remélem belejövök az írásba, és két hét múlva tényleg fogok bejegyzést írni :)