Új év, új emberek, új blogbejegyzés. Már lassan egy hónap eltelt, amióta újra itt vagyok Rómában, úgyhogy most már azt éreztem, hogy több mint aktuális lenne írni megint a egy blogbejegyzést. Mikor otthon voltam, így is sokan a szememre vetették, hogy elég foghíjasak voltak a beszámolók. Ami igaz az igaz, de most sem ígérek meg inkább semmit, azon túl, hogy igyekszem ;)

Akkor csapjuk bele! Hála Istennek, Rómában nem kapkodnak az emberek semmit. Főleg nem egy bencés egyetemen. Valahol benne van az bencés hozzáállás, hogy majd' 1500 éves a bencés rend, 1500 éve itt vagyunk, akkor meg hova siessünk? Szóval van idejük mindenre. Ezért az október 5-i, hétfői évnyitó vesperás után az első órám csak csütörtökön volt, az utána lévő pénteki pedig elmaradt. Szóval - Rilassati! - ahogy a művelt talján mondja, csak nyugalom. Így tehát elég lett volna ekkorra megérkeznem. Na igen, a hangsúly a VOLNA szón van. Ugyanis szeptember 20-án kezdődött Rómában a hat évente esedékes elöljárói találkozó, amelyre a premontrei rend minden elöljárója hivatalos. Ez egyfajta rendi konferencia, ahol a rend elmúlt 6 évéről és jövőjéről tanácskoznak az apátok. Az eredményt így lehetne összefoglalni:

(különösképpen is kifejező az egyik első sorban majdnem középen lévő belga apát arca - a szemfülesebbek még engem is megtalálhatnak rajta)

Tehát ezen a találkozón kellett nekem is részt vennem, mint sottosegretario. Ez így első hallásra nagyon ígéretesnek és felelősségteljesnek hangzik, de igazság szerint a találkozón két fő feladatom volt: az ülésszakok előtt kiosztani a félliteres vizespalackokat, illetve fénymásolni. Olykor a változatosság kedvéért némi gémkapcsozás is jutott. De ezeken kívül, mondhatjuk, hogy én voltam a háztartásbeli. Ha kellett, taxit hívtam, ha kellett osztrák focieredményeket kerestem, ha kellett ministráltam a misén. De mindent egybevetve tényleg jó élmény volt, találkozni a világ különböző tájáról érkezett (Brazíliától Ausztráliáig) premontreiekkel. Sőt, együtt lenni egy kicsit Rómában magyar premontreiekkel is: Anzelm apáttal Nagyváradról, Márton apáttal otthonról, Piusz perjel atyával és Ullmann Péter nyugalmazott perjel atyával Gödöllőről. Mondhatjuk, hogy elég sok programot szerveztünk, sokszor a hivatalos teendőkön túl is (vagy néha azok helyett). Így az egyik estét, amikor közösen elment a magyar cirkária (rendtartomány) vacsorázni, másnap reggel az osztrák apátok ezzel a mondattal jutalmazták: Gondoltuk, hogy elmentetek vacsorázni, ma cosa sará cosí col'Impero? Azaz, mi lesz így a Monarchiával? Egy szóval, a lényeg az volt, hogy legközelebb hívjuk őket is.

A találkozó másik kiemelésre méltó eseménye Ullmann Péter atya kifogyhatatlan történetei voltak. Ha most belekezdenék a mesélésükbe, még ma este is írhatnám őket. De összefoglalónak legyen elég annyi, hogy ezt a verset az elöljárói találkozó napjaiban elég sokszor meghallgathattuk az Ő autentikus előadásában:

Daloljatok a kedvemér',
         csak ennyi, mit egy medve kér.
Mit érdekel engem, hidegem lesz vagy melegem,
csak a mézből, a mézből legyen sokam és elegem.
         Nem érdekel a naptár képe,
         sokkal inkább a kaptár népe.
Jeget hoz vagy esőt vagy dért és harmatot,
minden adagból nekem juttassatok egy harmadot.
         S daloljatok a kedvemér',
         csak ennyi, mit egy medve kér.

Ez a vers történetesen a Micimackóból származik, és miután már a verset jópár alkalommal meghallgattuk, indítványoztuk Péter atyának, hogy ezt hangoskönyvben ki kellene adnia - már csak az érintettség okán is:

Az elöljáró találkozó után aztán elkezdődött az új tanév is - az egyetemen és a rendházban is. Idén is sokan jöttek újak a rendházba, mindannyian nigériaiak. Így tehát amíg tavaly az indiaiak voltak többségben a házban, idén az afrikaiak kerültek túlsúlyba. Ami szintén változás a tavalyi évhez képest, hogy egyedül maradtam a tanulók között európai a házban. Tavaly azért még volt legalább egy (troll) belga és egy (nyomtatós) ukrán, de idén már Ők sincsenek. Az afrikaiak viszont továbbra is barátságosak, bár egy-két dolgot azért meg kell tanulniuk. Például hogy nem egyedül laknak egy házban. A nagyrészük ugyanis ezelőtt plébános volt valahol Nigériában, egyedül éltek, Ők voltak a főnökök. Az csináltak és akkor, amikor akartak. Na, ez itt most nem így van. Úgyhogy a kezdeti nehézségeken (ne edd meg a másik kajáját az asztalnál, nem tudok neked a semmiből kollégiumi fejléces papírt varázsolni, stb...) kezdenek beilleszkedni. Egy alkalommal azonban elég viccesen jött ki az egyik szituáció. Idén az egyik új nigériai atya, finoman fogalmazva is szórakozott figura. Az, hogy néha ilyen félperces kiesései vannak, amikor se hall - se lát, lassan kezd mindennapossá válni. Történt egyszer, hogy ugyanígy figyelmetlenségből megette szegény kis indonéz (testmagasságban és súlyban is nagyjából a fele lehet nagyétkű barátunknak) banánját az asztalnál. Mire észbekaptunk, már a felét bemosolyogta. Mikor aztán szóvá tettük neki, hogy igazából mindenkinek egy banán jár az asztalnál, erre a válasza az volt: Igen, de a gorilláknak kettő! De aztán utána (vigasztalásképpen?) szerzett egy másik asztaltól egy plusz banánt a kis indonéznek. A legközelebbi alkalommal, szerencsére a banán kartávolságon kívül volt, így még időben tudtuk figyelmeztetni a tényállásra. Úgy tűnt, akkor vette tényleg tudomásul, hogy legutóbb nem csak vicceltünk. Igazság szerint még sok történetet lehetne róla mesélni (pl. hogyan akart rátörni az egyik brazilra a fürdőben, mert bent felejtette a szappanját...), de a többit mindenkinek a fantáziájára bízom. United Colors of Róma!

(a kép természetesen illusztráció!)

Ezek mellett az egyetemen is beindult az élet - új tanárokkal és új diákokkal. Idén eléggé megnövekedett a létszám, egy kurzuson nagyjából tízen vagyunk (a tavalyi 6-7-tel ellentétben). Jött egy német lány, egy kongói apáca, egy amerikai bencés, és egy olasz gimnáziumi hittanár. Tegnap az amerikai bencés ötletéből kiindulva már csináltunk is egy szelfit, ha meglesz, felteszem ide is. Az óráim hál'Istennek idén is elég érdekesek, az új tanárok pedig tényleg jók. Az egyik új tanár egy bizonyos Don Matteo, de nem az első, hanem a második képen látható szentatya. Viszont az biztos, hogy az utóbbi jobban ért az ókeresztény kor szerzetességtörténetéhez és az alexandriai atyák teológiájához ;)

Az Ő említett tantárgyain kívül az óráim a következők: Szent Ágoston szerzetessége, Kortárs szerzetesteológiai elméletek, Pszichológia, Szentírási struktúrák és hagyományok, Licenciadolgozat-író szeminárium. Ez utóbbi kettő Simon László magyar bencés atyával, akinek a új katolikus szentírásfordítása tavaly jelent meg. Bővebbet róla itt lehet olvasni: http://www.benceskiado.hu/index.php?waid=366 Szóval, el vagyunk kényeztetve itt Rómában - szigorúan tudományos szempontból!

És mivel ez az utolsó évem Rómában, idén év végére kell befejeznem azt a licenciadolgozatot (kicsit hosszabb, mint egy átlag szakdolgozat), amelyet majd meg is kell védenem az év végén. A témavezető már megvan, egy francia bencés lesz, aki saját bevallása szerint "mindig örül, ha magyarokon segíthet". A témája pedig egy középkori premontrei teológus, Havelbergi Anzelm egyik levele, amelyet a premontreiek védelmében írt egy bencés apátnak. Ezt fogom elemezni, hogy milyen szerzeteskép jelenik meg benne a kanonokokról (mint pl. a premontreiek), és milyen a bencésekről. Sokakban joggal merülhet fel a nagy kérdés: DE MIRE JÓ EZ? A válasz elég egyszerű: mivel Anzelmnek ez a levele az egyik első dokumentum arra nézve, hogy az első premontreiek hogyan gondolkoztak saját magukról, szerepükről, lelkiségükről; ezt a levelet jobban megértve segíthet nekünk mai szerzeteseknek, hogy ma mi is jobb premontreiek, papok és keresztények tudjunk lenni. Szóval valami ilyesmi lenne az értelme az egész kutakodásomnak.

És a végére azért még tartogatnék még két kis római szösszenetet is. Az egyik a tegnap esti vacsora: a United Colors of Róma élmény nevében a tegnapi vacsora kínai rizs volt indiai piros szósszal, amelyben felfedezni véltem félig nyers húst, curryt (természetesen), szegfűszeget, paprikát és még valami sárga dolgot, ami nem tudom, hogy mi volt. Mielőtt mindenki megijedne, jelentem, finom volt! De lehet, hogy már csak hozzászoktam az ilyesmikhez. Viszont azt is megtudtam az asztalnál az egyik kedves indiai testvér jóvoltából, hogy a szegfűszeg azért jó az ilyen kajákban, mert szárítja a véredet. Először azt hittem, hogy valamit rosszul mondott, de aztán ugyanezt mondta angolul is, úgyhogy egy Ferdinánd nevű afrikai asztaltársunkkal tudomásul vettük, hogy a szegfűszeg szárítja a vérünket.

A vérszárító

A másik érdekesség az elmúlt napok esőzései itt Rómában. Szokták mondani, hogy vannak olyan városok, amelynek rossz a csatornarendszere, vagy a vízelvezetése. Na, ez a mondat nem igaz Rómára. Ugyanis itt konkrétan NINCS vízelvezetés! Ha leszakad az ég (márpedig itt tényleg szó szerint leszakad), akkor a víz majd utat talál magának valamerre. Vagy majd felszárad. Vagy mittudomén. Mindenesetre most ott tartunk, hogy alig két napja volt ez a nagy eső, úgyhogy a ház sarkánál, a zebrán lévő pocsolya már csak 15 cm mély, és alig 3 négyzetméter a területe. Természetesen, mikor az eső szakadni kezdett, pont kint voltam a szabadban, éppen gyalogoltam vissza a Santa Maria Maggiore felől. Mikor eleredt, gondoltam sebaj, hisz rajtam van a kiváló kapucnis Decathlonos termópulcsi, ami nagyjából vízálló...

Na, ez a nagyjából 3 percig tartott. 5 perc után az egyetlen száraz dolog rajtam a hajam volt. De aztán a 25 perces út felénél eljutottam a tesóm, Máté örökbecsű mondásáig: Eddig még gáz volt, most már mindegy.
Szóval ezután békésen hazakullogtam, közben ez a zeneszám járt a fejemben - talán kicsit az aktualitása miatt is. De szerintem aki végighallgatja, tudja, melyik sor miatt juthatott eszembe ;)

Mára ennyi lett volna, hiszen lehet, hogy hamarosan sokakkal találkozunk. Ugyanis most csütörtökön lesz Csornán délután 5 órakor Márton apát benedikálása (apáttá avatása), 25 év után az első apátbenedikálási szertartás Csornán. A rend elég sok apátja ott lesz, a többiek is már nagyon készülnek otthon. Tehát, aki tud, jöjjön; aki meg nem, az imádkozzon értünk.

u.i.: Most jutott eszembe még egy érdekes történés a napokból. Biztos sokan hallottak róla, hogy a napokban folyik a Vatikánban az ún. Család-szinódus, amely tulajdonképpen a család témáját járja körül nagyjából három héten keresztül: ennek a kihívásairól, nehézségeiről, örömeiről tárgyalnak a meghívottak: püspökök, családok, teológusok, és protestáns lelkészek is. Ennek a keretében szombaton pedig volt egy ünnepség is, ahová szabad volt a bejárás. Az ünnepségen arról emlékeztek meg, hogy 50 éve "találta ki" VI. Pál pápa a püspöki szinódus intézményét. Ennek örömére volt tehát az ünnepség, ahová két brazil rendtársammal el is mentünk. Hétfőn aztán a házban dolgozó takarítónő, Antonella, és egy diák is az Anselmóról azzal jött oda hozzám, hogy "Benne voltál a tévében!" Hogy miért? Azt mindenki megnézheti ennek a videónak a 41. perc 50. másodpercétől ;)

Ezek után már csak egy mondat jutott eszembe az alábbi képen látható úriembertől (aki ismeri, annak lelke rajta!): Sztár vagyok, nem tagadom, nemcsak Magyarországon, hanem a Dunán túl is!