június 15. - Szent Iszfrid premontrei püspök
Imádságra hívás
Krisztust a lelkek pásztorát, jöjjetek imádjuk!
Reggeli dicséret
HIMNUSZ
Nagy hírű pásztor, bölcsességgel áldott,
Szent Iszfrid püspök diadalát üljük,
hit megvallója, immár szünet nélkül
boldog az égben.
Mestere volt ő s egy személyben papja,
szent vezetője s oszlopa a népnek;
fehér rendjének, s rábízott lelkeknek
útmutatója.
Most azért kérjük, járjon közben értünk,
tengernyi vétkünk bocsánatot nyerjen,
s ő vezéreljen könyörgése által
menny magasába.
Tisztelet, áldás adassék az Úrnak,
fent a magasban szakadatlan ének,
mert törvényével uralkodik bölcsen
mind a világon. Ámen.
Antifónák és zsoltárok köznapról
RÖVID OLVASMÁNY Zsid 13, 7-9a
Emlékezzetek meg elöljáróitokról, akik az Isten szavát hirdették nektek.
Gondoljatok életútjuk végére, és kövessétek őket a hitben. Jézus
Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. Ne hagyjátok, hogy
különféle megtévesztő tanítások félrevezessenek benneteket.
RÖVID VÁLASZOS ÉNEK
Falaidra, Jeruzsálem * Őröket állítottam. Falaidra…
Ne hallgassanak éjjel-nappal sohase, hanem hirdessék az Úr nevét *
Őröket állítottam.
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek * Falaidra…
BENEDICTUS ANTIFÓNA
Adjátok meg a császárnak, ami a császáré * és Istennek, ami az Istené.
FOHÁSZOK
Krisztusnak, a jó Pásztornak, aki életét adta juhaiért, hálásan mondjunk
dicséretet és könyörögjünk hozzá:
Urunk, légy néped Pásztora!
Krisztus, te rendünk szent lelkipásztoraiban megmutattad szerető
irgalmasságodat, az ő közbenjárásukra légy mindig irgalmas hozzánk!
Krisztus, te lelkipásztori küldetésedet helyetteseid által gyakorlod,
továbbra is te magad vezess minket elöljáróink által!
Krisztus, te szentjeid által vezetted a népeket, és testi-lelki orvosuk
lettél, add, hogy Szent Iszfrid nyomdokába lépve mindig legyenek, akik
életünket és megszentelésünket szolgálják!
Krisztus, te szentjeid bölcsességével és szeretetével nevelted nyájadat,
vezess minket pásztoraink által mindig az életszentség útján!
MIATYÁNK
KÖNYÖRGÉS
Mindenható, örök Isten, segítségeddel Szent Iszfrid püspök Egyházadat
jámborul szerette, és odaadóan védelmezte; engedd, kérünk, hogy az
evangéliumnak szentül engedelmeskedve, népednek hűségesen
szolgáljunk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és
uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Napközi imaóra
Himnusz, antifóna, zsoltárok, rövid olvasmány,
válaszos ének és könyörgés a soros napról.
Esti dicséret
HIMNUSZ
1, Szent Norbert hűséges fia,
fogadd szavunkat szívesen,
amely míg rólad énekel,
az Úr csodáit hirdeti.
2, Mert ő, ki égi Főpapunk,
Istenhez forrasztotta már
halandó létünket s velünk
új békeszerződést kötött.
3, Ő választott ki téged is
nagy művének szolgájaként,
hogy hirdesd, Atyja mily dicső,
s népeknek oszd ki életét.
4, A szentelő Lélek tüze
töltött el, így lettél nekünk
szent főpapunk, hogy osztogasd
az üdv bő táplálékait.
5, De most, bár menny a lakhelyed,
emlékezz szent rendünkre is,
hogy minden bárány jusson el
Krisztus boldog mezőire.
6, A Háromságnak üdv legyen,
ki Szent Iszfrid püspök fején
e szent szolgálat béreként
méltó örömként felragyog!
Ámen.
Antifónák és zsoltárok köznapról
RÖVID OLVASMÁNY 1 Pét 5, 1-4
Akik közületek elöljárók, azokat, mint magam is elöljáró és Krisztus
szenvedéseinek tanúja, s egyszer majd nyilvánvalóvá váló dicsőségének
is részese, kérem: legeltessétek az Istennek rátok bízott nyáját; viseljétek
gondját, ne kényszerből, hanem önként, az Isten szándéka szerint; ne
haszonlesésből, hanem buzgóságból. Ne zsarnokoskodjatok a
választottak fölött, hanem legyetek a nyájnak példaképei. Ha majd
megjelenik a legfőbb Pásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan
koszorúját.
RÖVID VÁLASZOS ÉNEK
Testvéreinek ez a barátja * Sokat imádkozik a népért. Testvéreinek...
Életét adta testvéreiért * Sokat imádkozik a népért.
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek * Testvéreinek...
MAGNIFICAT ANTIFÓNA
Keressétek az Isten országát és annak igazságát, * és mindezeket megkapjátok
FOHÁSZOK
Krisztus főpappá lett az emberekért mindabban, amivel Istennek
tartozunk. Mondjunk méltó dicséretet neki, és alázatosan kérjük:
Üdvözítsd, Urunk, a te népedet!
Te, aki Egyházadat, és benne Premontrei Rendünket szent és kiváló
elöljárókkal megörvendeztetted, adj mindig bölcs vezetőket keresztény
néped örömére!
Te megbocsátottad néped bűneit, amikor a szent életű lelkipásztorok
Mózes módjára hozzád fohászkodtak, közbenjárásukra tisztítsd és
szenteld meg mindig Egyházadat!
Szentjeid között Szent Iszfridet testvéreink körében felavattad
szolgálatodra, és reá árasztottad Lelkedet, töltsd el a Szentlélekkel
néped minden vezetőjét!
A szent lelkipásztoroknak te magad lettél jutalma, add, hogy akikért
véredet hullattad, el ne veszítsenek téged!
Te, aki Egyházad pásztorai által részesíted híveidet az örök életben,
üdvözítsd az elhunytakat, akikért életedet adtad, hogy senki el ne
ragadhassa őket kezedből!
MIATYÁNK
KÖNYÖRGÉS
Mindenható, örök Isten, segítségeddel Szent Iszfrid püspök Egyházadat
jámborul szerette, és odaadóan védelmezte; engedd, kérünk, hogy az
evangéliumnak szentül engedelmeskedve, népednek hűségesen
szolgáljunk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és
uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Olvasmányos imaóra
MÁSODIK OLVASMÁNY
Miért az Egyház sokfélesége?
Anzelmnek, a tudós férfiúnak, Havelberg püspökének beszéde
Sokaknak szokása méltatlankodni és ekképp kérdezősködni: Miért van annyi újdonság Isten Egyházában? Miért támad annyi szerzet? Ki tudná megszámlálni a klerikusok valamennyi rendjét? Ki ne méltatlankodnék e sokféle monostor láttán? Végül pedig: kit ne botránkoztatna meg a szerzetesség ennyi és ily különböző, egymással összeférhetetlen alakja, és ki ne csömörlenék meg mindettől? Sőt, ki ne vetné meg magát a keresztény szerzetességet, amelyet annyi különbözőség gyűrt maga alá, annyi új találmány alakított át, annyi új törvény és szokás forgatott és amely annyi, szinte évről évre változó szabály és divat között hányódott ide s tova? Így beszélnek: „Amit némelyek az imént még elrendeltek a mennyek országáért, azt most ugyanazok vagy mások megtiltják a mennyek országáért?”
Ilyeneket mondanak, és sűrű kérdéseikkel egyeseket elbizonytalanítanak, nem nyíltan, hanem alattomban és fondorlattal tépázva így a szerzetességet, és mintha a szerzetességet magát szeretnék és becsülnék, úgy mondják: „Bárcsak valami szilárdat találnánk valahol, ahova az örök üdvösségre várván hűségesen lehajthatnánk a fejünket!” És menynyire bosszantók még a hamisan vádaskodók is, akik, ha azt látják, hogy valaki letér saját rendjének előírt útjáról, tüstént az egész szerzet ellen gerjednek haragra, és egyetlen valaki hibáját összes társának is felróják, és egyetlen aposztata tévelygése miatt mindenkit elítélnek és elvetnek, aki állhatatosan kitart az istenfélelemben és a szent elhatározásban. Hogy az efféle kérdezgetők ezentúl ne méltatlankodjanak, hogy az ő
kellemetlen és tolakodó kérdéseiknek már ne legyen többé helyük, s végül, hogy felhagyva a hazudozással és a botránkozással, megismerve a szerzetesség igaz útját, ők maguk a különbözőség miatt már ne tévelyeghessenek: mindezért vizsgáljuk meg és velük is vizsgáltassuk meg, hogy a katolikus hit vagy a Szentírás szerint mit kell e dologban cselekedni és gondolni, vagyis hogy miképp lehet Isten Egyháza egységes önmagában és önmaga szerint, és miképp lehet mégis sokarcú az ő fiaiban, akiket különböző eszközökkel, különböző törvényekkel és rendelkezésekkel alakított és alakít. Mert úgymond a Vőlegény hangja: „Egy az én galambom, az én tökéletesem …” (Ct 6,8) Vagyis: egyetlen, egy a hitben, egy a szeretetben, az Egyetlen egyetlene, az istentelen hitetlenség
szeplője és a fonák kettősség ránca nélkül való. És egy az Egyház teste, amelyet éltet, amelyen országol és uralkodik a Szentlélek, amelynek számára a Szentlélek az egyetlen, a sokarcú, a finom, a könnyed, a tudós, a csalfaság nélkül való, a szilárd, az édes, a jót szerető, a metsző, olyan, aki semmiféle jócselekedetet nem tilt, a barátságos, a jóakaratú, a változhatatlan, a biztonságot adó, minden erény birtokosa, a mindenre gondot viselő, olyan, aki az összes lelket átfogja, a fölfogható, a tiszta – s az Apostol szerint épp e Szentlélek az, akiben jóllehet „különbségek vannak az ajándékokban, de ugyanazon a Lélek.” (1K 12,4)
VÁLASZOS ÉNEK
Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra, amely fölé a Szentlélek elöljáróul helyezett titeket * legeltessétek Isten egyházát, amelyet vére árán szerzett.
Az intézőtől azt kívánják meg, hogy hűséges legyen * Legeltessétek Isten egyházát, amelyet vére árán szerzett.
KÖNYÖRGÉS
Mindenható, örök Isten, segítségeddel Szent Iszfrid püspök Egyházadat
jámborul szerette, és odaadóan védelmezte; engedd, kérünk, hogy az
evangéliumnak szentül engedelmeskedve, népednek hűségesen
szolgáljunk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és
uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.