Pesti zöldség

Tegnap vált nagykorúvá Szent II. János Pál pápa emlékezete. Tegnap, Nagyszombaton volt 18 éve, hogy II. János Pál pápát örök nyugalomra helyezték, eltemették a Szent Péter bazilika altemplomában. Akik látták, vagy ottvoltak, soha nem fogják elfelejteni a jelenetet: tömve a Szent Péter tér, bíborosok, püspökök, papok, világ minden részéről érkezett állami méltóságok, zarándok hívek. A gyászoló papság mind piros miseruhában - ez a gyász színe Rómában. Egyesével, csendben vonulnak oda az egyszerű, nyers-színű fakoporsóhoz. Nincs rajta semmi, csak egy nyitott evangéliumoskönyv, amelyet az orkánerejű szél lapoz, mintha szét akarná fújni belőle az örömhírt, a Szentlélek szélzúgásával elvinni a világ végéig. A látvány ...
"Minden, ami nem a hit alapján történik, bűn."
/Róm 14,23/

A hívő ember életének minden zugát átszövi Isten jelenléte - így minden tettünk, gondolatunk, pillanatunk Isten jelenlétében telik, akár szeretnénk, akár nem. Amikor tudatosan a hitünket, Istent ki szeretnénk zárni az életünkből, olyanok leszünk mint az első emberpár, akik elbújtak a paradicsomban Isten elől az ősbűn elkövetése után. Amikor tehát már nem az Istenhit alapján, Istenben cselekszünk, el akarunk távolodni az Istentől, mert az ő jelenlétében nem érezzük már otthon magunkat. Ez a bűn: elszakadás az igaz valóságtól, Isten nélküli hontalanság.
"A kislelkűség türelmetlenné ne tegyen, hanem igyekezzél mindig derűs arccal járni, jókedvedet megőrizni szívedben, hogy ajkadon ujjongó hálaadás fakadjon."
/Damiáni Szent Péter, kamalduli bencés püspök és egyháztanító/
Nagy felismerés - a türelmetlenség oka, hogy nem tudunk nagylelkűek lenni. Minél nagylelkűbb az ember, annál több örömet talál az életében, és annál inkább dicséri az Istent. A nagylelkűség vezet Istenhez - másokat és minket is.
"Minden ami túlzó, egészen bizonyosan bűnre hajlik"
/Harvengti Fülöp premontrei apát, Szent Evermód premontrei püspök olvasmányos imaórájából/

"A szülők a saját múltjukat képzelik el a gyerekeik jövőjeként."
/Lannert Judit/

Ahhoz kell bátorság és bölcsesség, hogy az ember tovább merjen lépni a saját múltja jóságának kizárólagosságán. De ehhez először fel kell ismernem, hogy a saját múltamat akarom átadni valaki másnak. Ez nyilvánvalóan nem fog működni. Nem csak átadni, aktualizálni!
Az elmélkedés ide kattintva olvasható
Pappá szentelésem 10. évfordulóján íródott. Papságról, szerzetességről, néhai Ödön apát úrról. Isten nyugosztalja!

"Mindenekelőtt szeressétek egymást figyelmesen, mert a szeretet befedi a bűnök sokaságát"
/1. Péter levél 4,8/
Két dolog is izgalmas ebben a rövid mondatban:
-ne csak úgy szeressétek egymást, ész nélkül, ösztönből - hanem figyelmesen
-a szeretet nem eltörli a bűnöket, nem teszi meg nem történtté, hanem betakarja: mint egy édesanya a gyermekét, elalvás előtt. Még akkor is, ha rossz volt.
Bár több fórumon előkerült képek, de nem árt, ha itt is nyoma marad.
A jezsuiták ugyanis legendásak jólöltözöttségükről:

De jó azt is tudni, hogy a különböző szerzetesrendek medveként is megférnek egymás mellett - mint a fehér ruhás premontrei, a barna ferences, és a fekete-fehér domonkos. 