Tegnap vált nagykorúvá Szent II. János Pál pápa emlékezete. Tegnap, Nagyszombaton volt 18 éve, hogy II. János Pál pápát örök nyugalomra helyezték, eltemették a Szent Péter bazilika altemplomában. Akik látták, vagy ottvoltak, soha nem fogják elfelejteni a jelenetet: tömve a Szent Péter tér, bíborosok, püspökök, papok, világ minden részéről érkezett állami méltóságok, zarándok hívek. A gyászoló papság mind piros miseruhában - ez a gyász színe Rómában. Egyesével, csendben vonulnak oda az egyszerű, nyers-színű fakoporsóhoz. Nincs rajta semmi, csak egy nyitott evangéliumoskönyv, amelyet az orkánerejű szél lapoz, mintha szét akarná fújni belőle az örömhírt, a Szentlélek szélzúgásával elvinni a világ végéig. A látvány prófétai - középpontban egy könyv, benne Isten üzenete, aki legyőzte a halált; és egy halott ember, pap, aki Isten üzenetét hordozta, legyőzte a halált.

18 évvel ezelőtt az akkor még Ratzinger bíboros így fogalmazott a temetésen: Elment a “nagy pápa”, egy korszak lezárult. Egyikünk sem felejtheti el, hogy a Szentatya életének utolsó Húsvétvasárnapján, a szenvedéstől megjelölve még egyszer megjelent az Apostoli Palota ablakában, és utoljára osztott Urbi et Orbi áldást. Biztosak lehetünk abban, hogy szeretett pápánk ma a Mennyei Atya házának ablakából néz bennünket, és megáld. Igen, áldj meg minket, Szentatyánk! Drága lelkedet a Szűzanya, a Te édesanyád kezébe ajánljuk, aki minden nap vezetett, és most az ő Fia, a mi Urunk Jézus Krisztus örök dicsőségébe vezet téged. A feltámadás tanúja Ő - a feltámadt Krisztus halott szolgája.

Kedves testvérek, 18 év telt el azóta a nap óta. Néhányan akik ma itt vannak velünk a templomban, felnőttek, mások idősebbek és/vagy bölcsebbek lettek. Az oltár körül most itt álló rendtársak, sőt, a rendházban jelenleg lakók közül egyedül Márton apát úr volt már akkor premontrei. Városunkban gyerekek születtek, felnőttek; idősek költöztek át az Örökkévalóságba. Az evangélium azóta is terjed, Isten újra és újra legyőzi a halált, minden halált. II. János Pál pápa már Szent II. János Pál pápa, utódja és temető papja, Benedek pápa avatta boldoggá, 9 éve pedig a szentek sorában tisztelhetjük őt. Magyarországon is számos iskola, templom és közterület őrzi a nevét. Az Isten benne is legyőzte a halált, Jézusban. De nem csak legyőzte, hanem ma is legyőzi újra és újra - az evangélium örömhírében, személyes tragédiáinkban és szentjei életében. Mert a legreménytelenebb, legtragikusabb helyeken van jelen a leginkább, ott tudja igazán felragyogtatni dicsőségét.

Ma Budapesten, a VIII. kerületben található az egykori Köztársaság tér - a tér legmeghatározóbb épülete egy nagy, szürke, négyemeletes tömbház. Az 1940-es években a Volksbund telepedett ott meg, a magyarországi nácik legfőbb találkozási pontjának számított. Budapest ostroma, a világháború vége után az MKP, a Magyar Kommunista Párt székháza lett, majd később az MSZMP székháza. Pincebörtönei soha nem voltak üresek - sem a nyilas, sem a kommunista időkben. Sok bűn, borzalom, kínzás és gonoszság zajlott e falak között. De a történelem ura az Isten - nemzedékek jöttek és mentek, születtek és haltak meg. 2007-ben a ház teljesen kiürült. Aki ma arra jár, befalazott ajtókat, kitört ablakokat, a lapostető mellvédjéről kinövő cserjéket lát. Az egykori erkélyek némelyik vasrácsán még ott rozsdásodik a vörös csillag. Az épület, amely az elmúlt évszázadban az erőszak és hatalom szimbóluma volt, ma üres, elhagyatott, lepusztult és siralmas.

Körülötte a tér zöldbe borult, fákat ültettek, épületeket újítottak fel, játszótereket hoztak létre. A tér sarkán lengyel-magyar ökumenikus kápolna épült, a szomszéd utcában kápolna Szent Rita tiszteletére. A tér pedig ma már nem a Köztársaság nevét viseli, hanem Szent II. János Pál pápáét, a feltámadt Krisztus hírnökéét, akit semmilyen földi hatalom nem tudott sem megfélemlíteni, sem elnémítani, sem merényletben meggyilkolni. Halálában is legyőzte a Gonoszt, mert megélte Krisztus megváltó örömhírét.

Kedves testvéreim, húsvét van, Krisztus feltámadását ünnepeljük. Nem csak úgy általában, nem csak emlékezünk róla; ma azt ünnepeljük, hogy Krisztus ma is feltámad, és holnap is fel fog. Mint az evangéliumban - akkor is amikor még sötét van, mint az első húsvét hajnalán. Akkor is, amikor nem hisszük a feltámadását, mert arra gyanakszunk, hogy valaki kilopta az Istent az életünkből, mint ahogy Mária Magdolna gondolta. Akkor is, amikor félünk belépni az üres sírba, mert nem tudjuk, mi vár ott ránk. Akkor is, amikor már nem merünk hinni, mert úgy érezzük, mindennek vége. Az Isten akkor is feltámad, újra és újra legyőzi a halált. És holnap is meg fogja tenni, és 18 év múlva is meg fogja tenni.

Szent Pál apostol Timóteushoz írt második levelében szépen összefoglalja, hogy hogyan is érint bennünket ma is a feltámadás: Jézus legyőzte a halált, s felragyogtatta előttünk az életet és a halhatatlanságot, az evangéliummal, amelynek hirdetője, apostola és tanítója lettem. Isten erre hívott meg mindannyiunkat: hogy életünk legyen. Ne csupán a feltámadás igazságát elfogadó emberek legyünk, hanem olyan keresztények, akikben felragyog az élet és a halhatatlanság, akik szeretik az életet, és a maga teljességében tudják megélni - az elköteleződés és az odaajándékozás szépségében, az Istenes élet igaz valóságában. Szent II. János Pál pápa írta még fiatal papként egy versében, milyen is a Krisztus feltámadásból élő ember: Életem nem függ többé vérem ritmusától,/ és fáradt lépteim alól nem szökik el az út. / Körülölel az új idő, mely ott csillog a kihunyó szemekben, és szívemben él. / És végleg beteljesül minden, s a gondolatokat betölti az öröm.” Ámen.