Elsőpéntek, indulok betegeket látogatni. Mivel jó idő volt, gondoltam, biciklivel megyek. Oda is mentem a garázshoz, ahol a bicikliket tároljuk. Kicsit le volt eresztve a bicikli kereke, elveszem a pumpát. Illetve elővenném, valaki már megint eltüntette. Keresem a szekrényben, kerekek mögött, sehol. Ez már a harmadik pumpa, ami ugyanarról a helyről tűnik el. Mikor utoljára tűnt el, akkor már a boltban direkt kettőt vettem: egyet a garázsba, egyet meg a szobámba, ha esetleg újra eltűnne a garázsból. Ami most meg is történt.

Nem teljes nyugalommal felmegyek a szobámba, már késésben vagyok, lehozom a kispumpát, jó pár perc eltelik, mire sikerül ezzel a picivel felfújnom a kereket. Elindulok, már legalább 20-25 perce várnak az első háznál.

Mikor odaérek, a kapuban találkozom egy kéményseprővel:

-Most érkezett, vagy most indul?

-Nem, atya, épp most fejeztem be, már indulok is tovább. Isten áldja!

Bemegyek az idős nénihez, elkezdünk beszélgetni. Meséli, hogy bár nem sok programja szokott lenni, ma délelőttre több minden összejött:

-Képzelje, atya, elsőpéntek lévén szentáldozás-szentgyónás, bejelentkezett délelőttre a kazánszerelő, és még a kéményseprő is. Egész reggel imádkoztam Szent Rafaelhez, hogy rendezzen el mindent, ne torlódjanak össze a dolgok, el tudjak mindent szépen intézni. Mivel időpontot egyikőjük sem mondott, mikor érkeznek, csak imádkozni tudtam. És képzelje, olyan szépen alakult minden, most ment a kéményseprő, maga meg pont most ért ide.

Csak bólogatok a néninek, belül azért mosolygok. Szent Rafael tényleg mindent elrendezett. Még a biciklipumpát is eltüntette.