2023. aug 25.

#napibölcsesség - Összeszedettség és kozmikus ima

írta: p.B
#napibölcsesség - Összeszedettség és kozmikus ima

sun_in_heart_of_hands.jpg

A monasztikus szerzetesi hagyományban ismerős gondolat az összeszedettségre való törekvés. Ez sokszor azt jelentette, hogy az ember megpróbál szinte mindent kizárni, befelé figyelni, és így magát összeszedve Istenre irányítani. Nagy Szent Gergely pápa ezt nagyon jól megfogalmazza, mit is jelent számára az összedettség, és miért nehezen összeegyeztethető a lelkipásztori munkával:

Amikor még a monostorban éltem, meg tudtam tenni, hogy felesleges dolgot ne beszéljek, és lelkemet szinte állandóan imádságos összeszedettségben tartsam. Azóta azonban, hogy vállamra vettem, és szívügyemmé tettem a lelkipásztorság terhét, nem tudok tartósan összeszedett lenni, mert sok mindennel kell foglalkoznom.

Ettől eltérően, a kanonoki hagyomány, és így a premontrei is kissé mást gondolt az összeszedettségről. Mint ahogy a premontrei lelkiség nem lehet kizárólag befelé irányuló, így az összeszedettség sem. Premontrei lelkiségünkben ezt csak a communio kifejezés horizontján tudjuk értelmezni. Így az összeszedettség az imádságban elsősorban azt is jelenti, hogy "összeszedem" mindazokat a személyeket, szándékokat, akiket az imában Isten elé vinnék, együtt imádkoznék velük.

Így ez a fajta összeszedettség inkább inkluzív, mint exkluzív.

Nem a külső körülmények kizárására törekszik, hanem sokkal inkább a körülöttünk lévő világ imádságba vonására.

Mai világunkban azt hiszem sokan küzdenek azzal, hogy nem tudnak / nincs idejük / nincs eszközük az összeszedettség megvalósítására, bár a vágy meglenne az imádságos életre. Így a kanonoki hagyomány számukra is egyfajta esély lehet - a körülöttünk levő ismerős, otthonos világ imádsággal való átitatása által megtapasztalni Isten jelenlétét.

Kozmikus távlatokat nyit meg, ha közvetlen környezetünk Istenbe való "összeszedését" a hétköznapokban is meg tudjuk élni.

Nekünk szerzeteseknek ennek kiemelt helye a közös, ünnepélyességre törekvő zsolozsma.

Még a II. Vatikáni Zsinat előtti premontrei szentmise-liturgiában az ilyen összeszedettséget szimbolizálta a miséző premontrei pap kéztartása: a felajánlásnál nem csupán a szűk, vállszélességnyire kitárt karral imádkozott a főcelebráns, hanem a lehető legszélesebbre kitárt karral - mintegy a felajánlásban felölelve az egész világot, hogy utána a szentmise kánonjában bevonja az átváltoztatás titkába.

cimg0857.jpg

régi rítusú premontrei szentmiseliturgia

Szólj hozzá

lelkiség napibölcsesség premontrei