Keddenként, mikor Szombathelyen vagyok, legtöbbször a beosztás szerint a Szent Norbert, vagy másik nevén zárdatemplomba megyünk esti misét mondani.

Szeretem ezt a templomot, nagy meghittsége és mély szerzetesi gyökerei vannak. Ez volt a magyar domonkos nővérek anyaháza, bölcsője, az "ő Prémontréjük". Majd 1950 előtt néhány évig premontrei lelkészség/plébániaként működött. Még a feloszlatás idején is majdnem végig premontrei plébánosa volt (Schmidt József); mikor a rendbe léptem, még akkor is hozzánk tartozott.

Ebbe a domonkos-premontrei gyökerű templomba misézünk újra mi, premontreiek heti két-három alkalommal, a beosztás szerint. Közös hagyományunk a domonkosokkal az ágostoni alapok - ők is Szent Ágoston reguláját követik, mint mi. Ez a templom azonban a domonkosrendi, vagy teljes nevükön prédikáló rendi szerzetesnők, apácák temploma volt. Ezért különösen is kedves számomra az elrendezése: az egyik oldalon a szószék, vele szemben ugyanolyan magasságban pedig egy nagy Mária szobor.

Nagyon szimbolikus elrendezés ez: halljuk az Isten szavát, és ugyanolyan hangsúllyal szemléljük Máriát a túloldalon.

A tanúságtételhez kevés a szó: kell a példa, Mária alázatossága és kegyelemre figyelése.

Végezetül álljon itt annak a premontreinek a nekrológia, aki a leghosszabban működött ebben a templomban: