Az időeltolódás miatt elég hamar felébredtem: itteni idő szerint hajnali háromkor. Így aztán volt bőven időm kipakolni a cuccaimat,  összekészülni, és még az 5:45-kor kezdődő zsolozsma előtt kicsit sétálni a napfelkelte előtt, és imádkozni.

Az egyik folyosón a régi apátság képébe botlottam, amit még a Csornáról érkezett rendtársak építettek, és ahonnan két éve költöztek ide az általuk épített új apátságba.

 A reggeli közös zsolozsma után kis szünet, majd következik a szentmise, amit latin nyelven az itteni apát mutatott be. Bár az itteni közösség a zsolozsma egyes részeit is latinul imádkozza, a misék azért lesznek egész héten latinul mivel -egyfajta kompromisszumos megoldásként- ez egyik résztvevőnek sem az anyanyelve, és a teológián mindenkinek tanulnia kellett. A gyakorlatban azért az látszik, hogy akik a legjobban el vannak veszve a latinban, azok a nem idevalósi amerikai premontreiek a keleti partról. A többi nemzet azért nagyjából képben van. Igaz, idén a növendéknevelők Afrikából, Indiából és Brazíliából nem tudtak eljönni vízum gondok miatt - nekik sem erősségük a latin.

A szentmisének a helyi erők nagyon megadták a módját: Szent Jakab apostol ünnepe miatt füst is volt és gregorián, több mint egy óra.

A szentmise után reggeli következett: még ezt is csendben költi el mindenki, nem nagyon lehet még beszélgetni ilyenkor. A reggelin különösen is megtapasztaltam azt hogy itt Amerikában minden nagyon másként működik - úgy érzem mintha minden gyerekzáras lenne, mint otthon a tisztítószeres flakonok. Az ablakot nem tudtam kinyitni, mert nem kilincse van, hanem a zsanér mellett egy tekerőt kihajtva és kitekerve az nyitja ki az ablakot.

A tejet nem lehet csak úgy önteni, hanem egy nagy fémdoboz alá kell tartani a bögrét, és meghúzni egy kart - amit én természetesen először toltam, majd mozgattam jobbra balra. Hála Istennek egy helyi ázsiai származású testvér segítségemre sietett, így utána már csak a mellette levő hűtőt nem tudtam kinyitni, mert annak is olyan kallantyúja volt, amit a mai napig nem tudok értelmezni. De legalább a rántotta és a kis kolbászkák finomak voltak.

Gyerekzárról jut eszembe, már jónéhányszor eltévedtem az épületben, így elég sok helyen jártam már a házon belül, több alkalmazottal is találkoztam, akartomon kívül is. Nagyon barátságosak voltak mind, főleg a nagyjából 140 cm magas domonkosrendi fülöpszigeteki nővér, aki a konyhában lepődött meg, hogy a reggeli utána a tányérjainkkal csak úgy meglátogattuk.

A délelőtt és délután egy Aaron Kheriaty nevű pszichiáter előadását hallgattuk, aki azt a pszichiátriai vizsgálatot végzi, amin minden premontrei átesik, mielőtt belépnének a rendbe. Nem akarok senkit untatni, de a gondolatait, jegyzeteimet rövid felsorolásban a bejegyzés végére ide is beszúrom - hátha szívesen olvassa valaki. Akit hidegen hagy, bátran görgessen tovább :)

Érdekesség, hogy a városka, ami az apátság mellett található, Silverado. A nevében is benne van a "silver", azaz az ezüst. Hiszen régen, még az aranyláz idején itt nem aranyat, hanem ezüstöt bányásztak. Ma már az ezüst helyett a kanyonban, ahol az apátság található a szerzetesek kívül csak csörgőkígyók, prérifarkasok (akinek a vonyítását én is hallottam reggel, mikor a harangok megszólaltak), hiúzok és pumák. Az itt lakók állítsa közül egyik sem veszélyes, csak a puma néha, ezért csak körültekintéssel kirándulunk.

Ma délután folytatódott az előadás, illetve a különböző növendékelöljárók tartottak prezentációt. Ha minden igaz, rám holnap délután fog sor kerülni. Ma este még vesperás, vacsora és közös ima van hátra - de egyelőre ennyi elég a jóból. Holnap igykszem újból jelentkezni!

Aaron Kheriaty pszichiáter professzer előadásainak pontba szedett jegyzetei - feketeöves érdeklődők kedvéért:

• szerzetesi beöltözés előtt mindig pszichiáterhez küldik, mert nagy segítség lehet a későbbiekben

• Amerikai közeg nem ateista, inkább vallásellenes - szervezett vallást nem szereti

• Ha valaki kijelenti, hogy szerzetesi hivatása lehet, legtöbbször a reakció zavarodottság

• Természetesen a családok "összetett" helyzete nagy kihívást támaszt a mai érdeklődők felé

• Sok család Amerikában egyfajta katolikus ellenkultúrát valósít meg az otthonában: magántanuló gyerekek, nagyon intenzív katolikus családi élet, csak plébániai közösségi élet - próbálnak a sokszor romboló amerikai kultúra hatása alól kikerülni, "kivonulnak" a társadalomból.

• Ma rendbe belépők nem képzelik el az életüket okostelefon nélkül - már ebbe nőttek bele. Elköteleződés, csendre való képesség, önmegtagadás - ezt megnehezítik ezek a tényezők

• Közösségi média sajnos sokszor a nárcizmus felé irányítja a fiatalokat, hamis valóság felé

• Lányok különösen is sérülékenyek lehetnek a közösségi média okozta torzulásokra

• Közbeszédben sokszor a nőies, gyenge férfiakat állítják szembe a brutális, hatalomvezérelt férfival. De ez egy hamis szembeállítás, nem csak ez a két út van. Van harmadik út!

• "Nárcisztikus (önközpontúsági) járvány" van manapság.

• Pszichiárter nem hivatott, hogy eldöntse, valakinek van-e hivatása vagy nincs. Arra viszont igen, hogy segítsen a természetes alapokat a belépő számára és a rendi elöljárók felé tisztázni.

• Egy szerzetesi közösségben nem lehet "stigma", ha valakinek pszichológiai/pszichiátriai segítségre van szüksége. Útonlét jele, nem elsősorban betegségé!

• Korai kötődési mintáink szinte minden későbbi kapcsolatunkat (Istennel, emberrel, rendtárssal, elöljáróval) meghatározzák, még ha nem is determinálják.

• Egyre több embernek van egyre mélyebb "visszautasítottság-élménye" - nem foglalkoztak vele (eleget). Nagyobb biztonságot tud adni egy bármilyen tökéletlen kapcsolat, mint egy hiányzó kapcsolat.

• Borderline szindróma: kötődési nehézségek, érzelmileg törékeny, furcsa reakciók egy adott szituációra. "Kilógnak az idegvégződései". Sokszor szexuális következmények-nélküliségre hajlamosság. Fekete-fehér látásmód, kategóriák. Nagyon más arcát tudja mutatni, szereti a pártoskodást, megosztó. Önmagukban is sajnos kárt tehetnek, megmenteni-valók szeretnének lenni. Sajnos nem nagyon alakítható, kezelhető.

• Nárcisztikus tendencia: '80-as évek óta egyre többen vannak, bizonyos értelemben egyházi közeg vonzó lehet számukra, mivel a szolgálat miatt könnyebben kerülnek középpontba. Sokszor nincsenek tisztában a saját motivációikkal. "Specialitás" érzése. Szeretik a csodálókat, de nincs igényük az érzelmi közelségre, nehezen éreznek együtt. Nem tudják felmérni saját hatásukat a másikra. Harag jellemző rájuk, különféle megnyilvánulási formákban. Gyengeségeik és hiányaik nehezen ismerik el, nem nyitottak a formációra. Környezetük jobban szenved, mint ők látnák. Sajnos nem nagyon alakítható, kezelhető.

• Amerikai recept, azokban az apátságokban, ahol sok hivatás van: nem követni a világ "trendjét", szép liturgia, elkötelezettség, tiszta és egyértelmű katolikus hit, nem alkalmazkodni a világ kényelméhez, inkább megélni a szerzetesi fogadalom radikalitását, rendi gyökerek újra-felfedezése.

• Lehetséges, hogy az európai haldokló szerzetesi közösségek imádsága itt Kaliforniában hozza meg a gyümölcsét - szükség van erre a természetfölötti szemléletre!

• Fontos a közösségi média, a "marketing", de nem emiatt jönnek az új hivatások. Inkább a világ felé való igehirdetés ez, nem hivatástoborzás.

• Szerzetesnevelő nem szabad, hogy mindentudó legyen - ez embertelen lenne.

• Férfi értékeke mai fontossága: nem erőszakos erő, jézusi magatartás, szolgálatkészség, áldozatkész szeretet, védelem, biztonság-teremtés (mint Szent József) - rengeteg ember nem is találkozott ezzel sok sérült családban.

• Hivatást nem lehet racionálisan kiszámolni, személyesség kulcsfontosságú. Erre jó kifejezés az otthonosság a hivatásban. Cölibátusra való meghívás személyes értelemben lehet magasabb rendű - a meghívott számára, nem mindenkinek. Nem természetellenes, természetfölötti hivatás.

• Élet értelmére való rákérdezés bizonyos értelemben az evangelizáció előszobája.