Reggel a közös ima és szentmise után visszaindultunk Tehachapiból Orange megyébe, az apátságba. Az út 3 órás volt most is, de mivel reggel nem volt időnk reggelizni, Ambrus atya úgy gondolta, hogy egy igazi amerikai élményben részesít minket: elmentünk egy fánkozóba, ahol a hagyomány szerint a rendőrök eledelét, amerikai fánkot és kávét ettünk. Bár a pultnál egy kedves afrikai figura arra bíztatott minket, hogy kóstoljuk meg az aznapi újdonságot: a juharszirupmázas-szalonnás fánkot. Ennyi bátorságunk nem volt, így maradtunk egy normál cukorbombánál:

Stepan atya és a fánk

Az apátságba ebédiődben értünk vissza, így pont beestünk az ebédre. A délután aránylag nyugalmasan telt, kipihentük az utazás fáradalmait, majd a nővérekkel kimentünk a temetőbe, ahol magyar rendtársaink nyugszanak. Hatan a kinti, apátság melletti temetőben; vezetőjük, Keresztesy-Parker László apát pedig az altemplomban van eltemetve. Mind a hét alapító atyáért imádkoztunk, és tettünk egy kis elektromos mécsest a sírjukra, nemzeti színű szalaggal (normális gyertyát nem volt szabad gyújtani - a kriptában a füstjelző miatt, kint pedig az erdőtüzek miatt). Jó volt azt látni, hogy mind a mai napig szeretettel emlegetik őket. Mi pedig bízunk benne, hogy egykori közös rendtársaink közbenjárnak értünk odaát, a Mennyországban.

Az esti zsolozsma, vacsora és rekreáció után, lefekvés előtt még kicsit beléptem imádkozni az ún. "infirmary chapel"-be, azaz a betegszoba mellett lévő kápolnába. Jakab alperjel atya elmondása alapján ez az apátság egyik legtörténelmibb helye, hiszen itt vannak összegyűjtve azok a templomi berendezési tárgyak, amelyek még a régi apátságból érkeztek: az első oltár, a keresztút, gyertyatartók, padok. Így ebben a csöndes pár percben imádkoztam mindazokért a rendtársakért, akik még ezen az oltáron írták alá örökfogadalmukat, vagy épp ezen mutatták be első szentmiséjüket. Isten éltesse, vagy Isten nyugosztalja őket!

ezt a képet tegnap előtt készítette az itteni József atya az apátságról - egy csipetnyi mennyország...