Július 26. - Csorna a világ (egyik) közepe - sok képpel!
A mai nap is aránylag nyugalmasan telt. Reggel a szokott időben zsolozsma majd mise. Bár ma is korábban ébredtem, hajnali 4 körül (ez otthon olyan délután 2 órának felelhet meg).
Délelőtt Norbert atya, az itteni közösség egyik legidősebb tagja tartott egy előadást, jórészt a saját tapasztalatai alapján. Elég erős csornai szállal: Keresztesy-Parker Lászlónak, az itteni közösség első apátjának, egykori csornai novíciusmesternek a szavait idézte (Tedd fel a hit szemüvegét, mielőtt bármit is mondanál!), akinek itt az apátságban elég nagy kultusza van.
De előkerült Szántó Hubert atya is, aki csornaiak között leginkább a macskájáról volt ismert.
Tulajdonképpen egy történeti bemutatása volt az itteni apátság történetének, bemutatva Nagyváradtól kezdve a csornai XII. századi angyal domborművet és a Rábaközi Szűzanyát is. Szó ami szó, akkor az előadóterem 50 fős közösségében azért volt mire büszkének lenni. Én sem gondoltam volna, hogy egy nemzetközi premontrei továbbképzésnek "tananyaga" leszünk, mi csornai premontreiek.
A délelőtt a szlovák, Amerikában élő apostoli nővérek tartottak bemutatót az életükről, majd a francia atya mondott pár keresetlen szót.
A napközi imaóra és ebéd után körbevezettek minket az apátságban, ahol elég sok érdekességet láttunk. A legmeglepőbb az volt, hogy mennyire élő az itteniek számára a csornai örökség, mint az alábbi képeken is látszik majd:
a templom szentélye és az épülő orgona, premontrei hallgatósággal
Guadalupei Szűzanya mellékkápolnája - felül Szent Norberttel és Szent Ágostonnal
egy nyuszi a Szűzanya alatt - egy közeli premontrei plébánia kertjében lakott egy nyuszi, őt örökítették meg a képen
háttérben a szentély - Ambrus atya épp az oldalkápolna történetét magyarázza
a szentély fölötti kereszt nagyjából 3,5 méter magas, és Spanyolországból érkezett
a szentély mozaikján egy premontrei az egyik névtelen adományozóval
középen a tabernákulum
az apátság alagsorában még saját barber-shopjuk, fordrászszalonjuk is van
a számítógép-terem (scriptorium) - középen a Rábaközi Szűzanyával és Mindszenty bíborossal
a prágai cseh István atya cseh nyelvkönyvvel a könyvtáruk egyik cseh nyelvkönyvét "reklámozza"
egykori csornai apátok fényképei a káptalanterem előtt
a káptalanterem, ahol minden reggeli és esti zsolozsma után "eligazítás" van, ha valakinek hirdetnivalója van, itt teheti meg
az apátságban van külön művészeti szoba, mivel sok fiatal rendtárs szívesen fest, vagy ír ikonokat
Dávid király kacsával, a műteremben
Szent Ágoston és Norbert ikon
Jézus és Zakeus, szintén a műteremből
furcsa arc, és aranyos Szent Peregrin figura
boldog Alderik, premontrei segítőtestvér, aki egy női premontrei monostorban volt pásztor
Szent Hermann-József
boldog Dodó, premontrei remete, a hagyomány szerinte ő is megkapta Jézus stigmáit
boldog Péter-Adorján premontrei vértanú, akiknek boldoggáavatásán 2012-ben én is ott voltam
helyi pipatórium, rekreációs terem
recepció - ha valaki megérkezik az apátságba, ez a látvány fogadja, háttérben a Csornáról küldött Rábaközi Szűzanya képpel - tulajdonképpen ez az első dolog, amivel az idelátogató találkozik
Szintén jó volt látni csornai premontreiként, hogy a recepció mellett egy kis szobában berendeztek egy "Csorna-kiállítást", ahol az apátság történetét mutatják be. Bevallom őszintén, büszkén léptem be a szobába, ahol szinte minden "rólunk szólt:
valószínűleg Türjén készült felvétel
focizó csornai premontreiek
Keresztesy apát személyes tárgyai
Szántó Hubert atya diákok körében
azért a konyhásnővérek is kaptak egy külön fényképet :)
a körbevezetés után délután még a tehachapi premontrei apácák meséltek életükről - mivel őket innen alapították, gyakorlatilag ők Csorna unokái
Az esti zsolozsma és vacsora után még beszédbe elegyedtük az itteni Ferenc atyával, aki az idősebbek közé tartozik. A beszélgetés végén felvitt minket a harangtoronyba, közben pedig megálltunk az épülő orgonában. Az alábbi képeken ez látható - zárásképpen néhány kép a harangtoronyról, kilátásról, és Ferenc atyáról és a nővérekről:
Holnap mozgalmas napunk lesz, meglátogatjuk az itteni első katolikus templomot az 1700-as évekből, ahol nekem kell majd latinul miséznem. Ezután, ha minden igaz, leugrunk az óceánpartra is. Ha minden jól megy, holnap is jelentkezem!
Itt nekünk jó éjt, otthon pedig jó reggelt mindenkinek!