Pár napot otthon voltam Budapesten. Egyik nap kimentem a budai hegyekbe - úton lenni, csöndben lenni, zarándokolni. Kontrasztos volt: az ember természetesen nem köszön mindenkinek, aki szembe jön vele a Széll Kálmán téren. De ha az erődben, útközben jön szembe valaki, mindenki köszön mindenkinek.

Úgy látszik, a természet közelsége, egy kis kivonulás személyesebbé teszi a világot - tömeg helyett személyekké alakulnak az emberek körülötted, arcokkal, üdvözlettel, istenképiséggel.