A szombathelyi székesegyház oldalajtóján, minden nap fél 12 előtt 5 perccel belép a templomba egy idős bácsi. Bemegy a székesegyházba, fejet hajt az oltár felé, majd besétál a sekrestyébe. Ott egy kicsit elbeszélget a sekrestyéssel, majd egy másik idős bácsival bemegy a sekrestyéből nyíló kis kápolnába.

Itt felöltözik a szentmiséhez, felveszi a miseruhát, és szép csöndben elimádkozza a szentmisét, a kis kápolna Szent Mihály oltáránál. A másik idős bácsi pedig ministrál neki. Mire megszólal a déli harangszó, a szentmiséjének is vége van. Komótosan leveszi a miseruháját, kimegy a sekrestyébe, onnan pedig a legközelebbi mellékoltárhoz, boldog Brenner János sírja elé. Itt csöndben imádkozik, néha kicsit elmosolyodik ima közben.

Az idős bácsi, a 91 évében járó nyugdíjas atya Brenner József atya, a néhány éve boldoggá avatott boldog Brenner János legfiatalabb öccse, aki szintén a papi hivatást kapta a Jóistentől. Mi, a premontrei rendhez kötődők különösen is büszkék lehetünk boldog Brenner János nevét hallva: szombathelyi premontrei diák volt, a győri papnevelő intézetben Ödön apát úrnak volt szobatársa, első szentmiséjét a szombathelyi Szent Norbert zárdatemplomban mondta. Ma pedig a szentek között tiszteljük. Minden szentmisében, amikor a szentek közbenjárását kérjük, egy picit Őt is megszólítjuk. Testvére pedig ma is itt él közöttünk. Prófétai dolog volt, amikor először láttam József atya napi rutinját. A szavak, hogy az Isten országa köztetek van, számára eleven valósággá váltak. Mikor elmondja a szentmisét, azt is bizonyos értelemben testvérével együtt teszi: mindketten részesülnek a mennyei liturgiából, bekapcsolódnak az istendicséretbe - Ő itt földön, testvére, boldog Brenner János pedig már a mennyben, az Istennél. Utána pedig, kicsit családi életet él. Odaül az érckoporsója mellé, hogy ne csak lélekben találkozhasson vele a szentmisében, hanem fizikailag is a jelenlétében legyen. Itt számára összeér a földi világ, és a mennyei valóság. Talán ennek szól az mosoly, ami néha testvére sírjánál imádkozva megjelenik az arcán. Hitben leélt 90 év után neki már kézzelfogható ez a feltámadásba és az örök életbe vetett hit, amit itt a földön ünneplünk.

Kedves testvéreim, Húsvétvasárnap mi is ezt az erős hitet, és mennyei látást kérjük az Istentől, ami Brenner József atyának meg van, és ami Szent János apostolban, a mai evangélium leírójában és egyik szereplőjében is megvan. János apostol nem nevezi nevén magát - de tudjuk, ő az a szeretett tanítvány, aki előbb ért oda a sírhoz. Ő az, aki látta a lepleket, és hitt. Nem a feltámadt Jézust látta még, nem találkozott vele. De amit látott, az elég volt neki. Ez a hit szemével való látás volt az, ami segített neki megérteni a valóságot. Ő akkor nem csak az otthagyott lepleket, az elgördített követ és Jézus hiányát látta - hanem azt, hogy Jézus feltámadt a halálból, újra él, ahogy megmondta, és ők újra találkozni fognak vele, ahogy megmondta nekik. Ahogyan Brenner József atya, mikor felmutatja a szentmisében a szentostyát, nem a kenyeret látja, hanem azt az Istent, akinél ott van testvére, akivel együtt részesülnek és együtt alkotják Krisztus testét. Amikor pedig testvére érckoporsójára néz a székesegyház mellékoltárán, nem egy fiatal pap tragédiáját látja, hanem mennyben élő testvére földi kézzelfogható valóságát.

Kedves testvéreim, Jézus feltámadt a halálból, hogy már itt a földön észre tudjuk venni az örökkévalóságot, a közöttünk élő Isten országát. Hogy ne csak a fájdalmat lássuk, hanem a megszentelő kihívást. Ne csak a földi veszteséget, hanem a mennyei örök boldogságot. Ne csak a megoldhatatlan helyzetet, hanem a lehetőséget Isten gondviselésének megtapasztalására. Ez a húsvéti hit, ez az örök élet földi megtapasztalása, János apostol hite, a Brenner papi testvérpár hite. És az sem véletlen, hogy Brenner József atya nem testvére sírjához megy minden nap először, hanem a szentmisét bemutatni. Egy fiatalon meghalt spanyol pap bátyja fogalmazta meg nagyon szépen: öcsémtől, akiről hiszem, hogy már a Mennyben van, a Szentostyának, Krisztus testének vékony valósága választ csak el. Ezért is olvashatjuk az Egyház öt parancsolata között, hogy évente gyónjál, és legalább húsvéti időben áldozzál. Ezért is tartja az Egyház olyan nagy becsben a halottakért végzett szentmisét - mert a szentáldozás fizikai valóságában kerülünk legközelebb a mennyhez, és az ott lévő szeretteinkhez is. Kérjük Istentől ez a húsvéti hitet és látást, amely által mint János egy kendőben, vagy a szenvedőben, reménytelen helyzetben, bánatban, hiányban is fel tudjuk fedezni Istent, akivel a szentáldozásban találkozhatunk az örökkévalóság kézzelfoghatóságában. Ámen

a Brenner család - balról jobbra János, József és László szüleikkel