A leutóbbi bejegyzés végén ígértem, hogy beszámolok arról, hogy hogyan is jutottam be a vatikáni kertekbe . A kulcsszó az egészben talán a Gondviselés. Az egész úgy kezdődött, hogy a Szent Péter bazilikában találkoztam az ottani magyar gyóntatóval, Lucián atyával. Már említettem, hogy ő lengyel származású minorita (ferences), aki a szlovák provincia tagja, és ezért egész jól beszél magyarul. Na, hát amikor találkoztunk, szóba is elegyedtünk, elég sokat beszélgettünk. Szó szót követett, és végül meghívott a Collegio dei Penitenzieri be, azaz a gyóntatók rendházába, meg a vatikáni kertekbe sétálni. A meghívás célja igazából az volt, hogy segítsek neki egy kicsit a magyar nyelvben, merthogy elég ritkán tudja csak gyakorolni, ...

Elég nagy kihagyás után írok újra - mentségemre szóljon, az elmúlt két hétben nem unatkoztam, volt programom meg dolgom bőven. Mondhatni elég változatos két hetem volt, mindenből kijutott: tanulásból, városnézegetésből, programokból.

Kezdjük a tanulással. Amivel mostanában az időm nagyrészét töltöttem, az tömény olvasás volt. Méghozzá egy középkori apácának, Bingeni Szent Hildegárdnak látomásai közül kellett egyet elolvasnom. Aki azt gondolná: mi az már, egy látomás ide vagy oda - az nagyon téved. Ennek a kedves egyháztanító-nőnek csak egy látomása a kritikai szövegkiadásban kicsit több mint 300 oldal! És mindez olaszul! Látomásból! This..... is..... Spartaaaaaaaaaaaaa!

Na de azért valahogy túlélem. Viszont ...

Ahogy azt már a legutóbbi bejegyzésben is említettem, a (nyomtatós) ukrán a múlt héten kiköltözött a házból. De mielőtt elment volna, még azért velünk, európaiakkal (egy belgával és velem) megosztott egy elég frappáns mondást: "Úgy érzem magam itt, mint egy indiai nagykövetségen egy afrikai országban" . Van benne valami... Az itt tanulók közül ketten maradtunk európaiak. United Colors of Róma.

Dehát azért az ember nem csak az afrikai és az indiai néplélekbe lát bele, hanem az olaszba is. Mert amikor már a Vatikáni Rádióban az időjárás-jelentés végén egy cuppanós puszival köszön el a műsorvezetőnő, az azért sokat elárul egy nép mentalitásáról. Szóval azt hiszem, ebben a képben minden benne van, amit az olaszokról el lehet ...

Az elmúlt hét a kirándulások hete volt, elég sok helyen megfordultam Olaszországon belül. A legutóbbi bejegyzés végén írtam, hogy másnap indulunk Caprira. Így is történt. Először vonattal mentünk Nápolyba, ahonnan egy HÉV szerű szerkezettel érkeztünk meg Sorrentó ba, ahol a szállásunk is volt. Először kicsit körbesétáltunk a városban, ami egy elég szép öbölben fekszik. De mivel kicsit későn érkeztünk meg, úgy döntöttünk, hogy inkább másnap reggel megyünk át Capri szigetére kicsit nézelődni. Az aznap délutánt tehát Sorrentóban töltöttük. Számomra a legérdekesebb az volt, hogy legalább 5 szerzetesrendnek volt a városban temploma (szerviták, kármeliták, ferencesek, bencések és talán domonkosok), de ezek közül a ...

Azt érzem, kezdek belejönni az itteni életbe. A múlt héten szerdán gondoltam egyet, és bementem a Szent Péter térre , csak úgy nézelődni az ottani könyvesboltokban, meg úgy egyébként is. Azt kell mondjam, egész otthon éreztem magam ebben a közegben. Gondoltam, kipróbálom mennyi idő begyalogolni a rendháztól a Szent Péter térre. Nem is volt olyan hosszú - az én tempómban kb. 40 perc volt. A délelőttöt így aztán ott töltöttem. Azt igazából elfelejtettem, hogy szerda délelőttönként van a pápai általános kihallgatás. Úgyhogy mikor odaértem a térre, éppen egy brazil csoport képviselője mondott valamit többek között Ferenc pápának, aki egy székben hallgatta, majd pár szót szólt hozzájuk portugálul. Szóval, elmondhatom, hogy ...

Az elmúlt egy hét legnagyobb változása egyértelműen az volt, hogy elkezdődött a tanév. Így hát ezen a héten sem unatkoztam :)

Az egyetemen, ahova járok a tanév egy megnyitó-ünnepséggel kezdődött: volt egy ünnepélyes vesperás, majd a rektor beszámolója a tavalyi évről, intézetek működéséről, újításokról. Ezek közül az egyik újdonság a hipermodern hirdetőtáblák, amelyeken gyakorlatilag egész nap mennek a közérdekű tanulmányi infók. Majdnem olyan mint a Rábaköz Stúdió, csak olaszul van, és nincs zene.

A rektor beszámolója után a tanévnyitón következett egy kis hárfazene - hiszen mi más képezhetné elengedhetetlen részét egy egyetemi évnyitónak. Felpattant egy középkorú, feltűnően olasz-arcú nő a katedrára, ...

Na, eltelt az első hét. Már lassan kezdem megszokni a légkört : az embereket, a ház napirendjét, a zsolozsmákat. Már ahhoz is hozzászoktam, hogy ha valaki mondani szeretne valamit, vagy csak barátkozni, csak annyit mond:  Aaaaaaa, Bartolomeo!  Így lassan már én is kezdek képben lenni, hogy kit hogy hívnak a csapatból - mert azért ilyenkor nekem is illik megszólítani, legalább egy ciao xy -nal. Viszont az érdekes, hogy az indiaiak itt (is?) egy külön kasztot alkotnak. Kettő kivételével nagyrészt elvannak jól egymás között. Az afrikaiak annál barátságosabbak: mikor ismeretlen arcot látnak, rögtön odajönnek, bemutatkoznak, és nagyon készségesek. Egy szóval nagyon kedves figurák.

De azért az egész közösségben vannak néha kicsit ijesztő ...

Többet mond minden szónál :)

Miért lett ez a címe? Az első pár nap így csapódott le bennem. A ház, ahol lakom, a premontrei rend központi (generális) háza. Itt lakik a rend vezetése, a Rómában tanuló rendtagok, és sok mindenki más: elsősorban indiai és afrikai egyházmegyés papok. A ház létszáma annyira nem nagy, nagyjából harmincan lehetünk - de a "united colors" kifejezés nagyon találó az összetételére. Vagyunk itt fehérek fehér reverendában, feketék fehér reverendában, feketék fekete reverendában és fehérek is fekete reverendában. Plusz a Távol-keletiek. Tényleg színes társaság vagyunk. És akkor még nem is beszéltem azokról, akikkel az utcán találkozik az ember...

 A házról, ahol lakom, itt lehet képeket találni:

...