Na, eltelt az első hét. Már lassan kezdem megszokni a légkört : az embereket, a ház napirendjét, a zsolozsmákat. Már ahhoz is hozzászoktam, hogy ha valaki mondani szeretne valamit, vagy csak barátkozni, csak annyit mond:  Aaaaaaa, Bartolomeo!  Így lassan már én is kezdek képben lenni, hogy kit hogy hívnak a csapatból - mert azért ilyenkor nekem is illik megszólítani, legalább egy ciao xy -nal. Viszont az érdekes, hogy az indiaiak itt (is?) egy külön kasztot alkotnak. Kettő kivételével nagyrészt elvannak jól egymás között. Az afrikaiak annál barátságosabbak: mikor ismeretlen arcot látnak, rögtön odajönnek, bemutatkoznak, és nagyon készségesek. Egy szóval nagyon kedves figurák.

De azért az egész közösségben vannak néha kicsit ijesztő ...

Többet mond minden szónál :)

Miért lett ez a címe? Az első pár nap így csapódott le bennem. A ház, ahol lakom, a premontrei rend központi (generális) háza. Itt lakik a rend vezetése, a Rómában tanuló rendtagok, és sok mindenki más: elsősorban indiai és afrikai egyházmegyés papok. A ház létszáma annyira nem nagy, nagyjából harmincan lehetünk - de a "united colors" kifejezés nagyon találó az összetételére. Vagyunk itt fehérek fehér reverendában, feketék fehér reverendában, feketék fekete reverendában és fehérek is fekete reverendában. Plusz a Távol-keletiek. Tényleg színes társaság vagyunk. És akkor még nem is beszéltem azokról, akikkel az utcán találkozik az ember...

 A házról, ahol lakom, itt lehet képeket találni:

...

Hajnalban érkeztünk meg Rómába autóval, a házfőnök fogadott minket, ahhoz képest nagyon kedvesen, hogy hajnali háromra értünk oda. Megmutatta mindannyiunk szobáját, engem pedig rögtön választás elé állított: melyik szobát választom a két lehetőség közül? Ő a hátsó udvarra nézőt ajánlotta, mert ott szebb a kilátás. Elhittem neki, hajnali háromkor mi mást tud csinálni az ember?

Aznap reggel azonban nem a szép kilátásra ébredtem, hanem 4:30-kor égtelen szirénázás szerű valamire. Odamentem az ablakhoz, felhúztam a redőnyt, és láttam, hogy egy olyan jó 20 kilós páva ül velem szemben a fenyőfán, a harmadik emelet magasságában. Gondoltam, beáldozom az egyik papucsomat, csak hagyja már abba a károgást, de kiderült, nem Ő ...

Mielőtt elindultam volna otthonról, többen ajánlgatták -de főleg a rendtársak, hogy majd küldjek magamról rendszeresen híreket, mondjuk köremail formájában. De azt gondoltam, talán a blog egy kicsit egyszerűbb: több kép fér el bele, aki akarja, csak a képeket nézegetheti meg, és talán könnyebben is elérhető, mint az email. Szóval mindenkinek jó képnézegetést és/vagy olvasást, vérmérséklete szerint.